Ugrás a tartalomra
Ez az, amit nem tanítunk meg eléggé a diákjainknak: hogyan legyenek okosan, termékenyen buták. Azt megtanítjuk nekik, hogyan tegyenek magukévá hatalmas ismeretanyagokat, szerencsés esetben még azt is, hogy ezeket szükség esetén alkalmazni is tudják. Arra azonban nagyon kevés alkalom nyílik a tanulmányaik során, hogy valami olyan dologgal foglalkozzanak, amit a tanáruk sem tud. Természetesen a diákok többsége nem fogja megoldani ezeket a problémákat, az is lehet, hogy egyikük sem. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól megválogatott problémák esetén a megoldás sikertelensége tanulságosabb lehet, mint a megoldás lenne.
Kapcsolódó idézetek
-
Arra tanítanak, hogy éberek legyünk, hogy megoldjuk a problémát, hogy feltegyük a megfelelő kérdéseket, hogy megtaláljuk az okokat, míg rá nem jövünk, mi is ez, és szembe nem nézünk vele. Mindez nagy elővigyázatosságot igényel, mert akár túl is pöröghetünk. Olyan problémákat generálunk, amik nincsenek.
-
Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó jegyeket kapjanak. Azok a gyerekek, akik élvezik a kihívások legyőzését, felnőtt életükben is keresni fogják a kihívást jelentő helyzeteket. Nagyobb valószínûséggel ragadnak meg új lehetőségeket, keresnek új módszereket, dolgoznak olyan feladatokon, amelyeknek nincs egyértelmû megoldása, és ösztönöznek másokat arra, hogy nehéz problémákon dolgozzanak.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Ha az ember tényleg meg akar érteni valamit, annak az a legjobb módja, ha megpróbálja elmagyarázni valakinek. Ez arra kényszeríti, hogy helyretegye a dolgokat a saját fejében. És minél lassúbb és nehézfejûbb a tanítvány, annál egyszerûbb ideákra kell lebontanunk a gondolatmenetet. És valójában éppen ez a programozás lényege. Mire az ember egy bonyolult gondolatot lebont olyan egyszerû lépésekre, hogy azt még egy buta gép is megértse, addigra biztos, hogy valamit megtanul arról a dologról. A tanár általában többet tanul, mint a diák. Nem így van?
Douglas Adams
-
Olyan dolgokra kell felkészülnünk, amelyekre nem vagyunk felkészülve. Nem arra kell gondolnunk, hogy az lesz, amit tegnap volt, hanem az lesz, ami még sohasem volt. Minden oktatás, ami nagyon erősen tény alapú, és csak adatokat nyom az ember fejébe, és nem megoldásokat ad, váratlan kérdéseket vet föl, az alkalmatlan arra, hogy a következő generációkat felkészítse arra, hogy akár mentálisan elviseljék, akár intellektuálisan meg tudják oldani ezeket a problémákat.
Litkai Gergely
-
Nem számít, hogyan élsz, leckék minden nap adódnak. A probléma az, hogy általában nem vagyunk túl fogékonyak rájuk. Vagy ami még rosszabb, a leckéket gyakran kudarcnak, problémának vagy egyenesen katasztrófának tekintjük, nem pedig esélynek arra, hogy valami újat tanuljunk.
Mark Boyle
-
A gondolkodást eleve gátolja a hétköznapi pedagógiának az a gyakorlata, hogy a megoldást, az egyetlent keresteti. A mai tanulók a jövő még nem ismert problémáival állnak majd szemben. Ezért nem a most ismert megoldásokra kell tanítani, hanem a megoldandó probléma meglátására.
Gyarmathy Éva
-
Az a legbosszantóbb, amikor mások kioktatnak arról, hogyan kellene viselkednem. A legtöbben pontosan tudjuk, mi lenne a helyes viselkedés. A megvalósításon bukik el a dolog, nem a tudás hiányán.
Nassim Nicholas Taleb
-
Az iskolában rengeteg lenyûgöző dolgot tanulhatunk, de az nincs köztük, hogyan legyünk boldogok. A figyelem inkább arra irányul, hogy tágítsuk az elmét, nem pedig arra, hogy megértsük; hogy felkészülj arra, amit csinálni akarsz, nem pedig arra, hogy hogyan szeretnél élni. A boldogságot inkább az élet melléktermékeként kezeljük, vagy mint a szerencsét, egy irányíthatatlan adottságként, amellyel vagy meg vagy áldva, vagy nem. De mindannyiunk előtt ott a lehetőség, hogy boldog életet éljünk, csupán meg kell tanulnunk, hogyan.
Jo Bowlby
-
Nagyon sok dolog, amit csinálunk, természetes módon csak akkor válik bonyolulttá, amikor intellektuális tárgyat akarunk csinálni belőle. Előfordulhat, hogy olyan sokat tudunk valamiről, hogy teljességgel tudatlanok leszünk.
Frank Herbert
-
Az iskolával az a gond, hogy gyakran azzá válunk, amit tanulunk. Ha például szakácsnak tanulunk, szakácsok leszünk. Ha jogot tanulunk, ügyvédek leszünk, ha autószerelést tanulunk, autószerelők leszünk. Ez azért baj, mert megfeledkezünk saját vállalkozásunkról. Sokan azzal töltik az életüket, hogy valaki más vállalkozásával törődnek és őt teszik gazdaggá.
Robert Toru Kiyosaki