Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ne cáfoljuk más ember véleményét, hanem gondoljuk meg, hogyha ki akarnánk verni a fejükből minden abszurd balhitet, ahhoz Matuzsálem kora sem volna elég. Tartózkodjunk minden javítást célzó, mégoly jóindulatú megjegyzéstől is, mert az embereket megbántani könnyû, de megjavítani nehéz, szinte lehetetlen.

Arthur Schopenhauer
🔮 Jövőkép 👔 Vezetői idézetek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amíg mások eredményeit szapuljuk, nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival. Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és destruktív a másik felé, amit azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban, hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni. Tari Annamária
  2. Tévhit, hogy az embernek bármiről is véleményt kellene formálnia. Azt gondolni pedig egyenesen hiba, hogy el is kell mondania.
  3. A múlton merengeni felesleges, csak időpocsékolás azt ragozni, hogy de megbántam ezt vagy azt. A hibák viszont rossz múltbéli lépések, amelyek érinthetik a jövőt. Ha mázlink van, mérsékelhetjük a hatásukat, sőt talán még korrigálhatjuk is a hibákat.
  4. Ha más ront el valamit, könnyû azt mondani, hogy "én sose tennék ilyet". Bárkivel bármi előfordulhat, és ezt állandóan szem előtt kell tartani, hogy megvédjen a tragédiákat előidéző elbizakodottságtól. Scott Kelly
  5. Nagyon egyszerû leidiótázni más embereket, kiváltképp akkor, ha sikerül elfelejteni, milyen embertelenül nehéz embernek lenni. Különösen, ha vannak az életünkben más emberek, akiknek a kedvéért próbálunk jók lenni. Fredrik Backman
  6. A múltat nem lehet megváltoztatni, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ezt jó, ha az ember észben tartja. Jobb, ha már elsőre jól csinálod, mert több esély nincs.
  7. Meg lehet hallgatni a kritikát. Ki lehet kérni mások véleményét. Lehet tanulni belőle. De soha ne vedd a szívedre! Vida Ágnes
  8. Az elvárásaink, az észleléseink sokszor helytelenek vagy pontatlanok (...). Ezért nem kellene olyan hamar véleményt formálni másokról, ezért nem kellene ítélkeznünk, sőt címkéznünk. A saját, korlátozott nézőpontunkból ritkán látjuk az egész képet.
  9. Amikor tisztelettel és méltósággal fordulunk mások felé, mindenáron igyekezzünk elkerülni a címkézést, mert ez csak felerősíti az előítéleteket - beskatulyáz minket, és olyan kategóriákba kényszerít, amelyekből nehéz, sőt talán lehetetlen kikeveredni. Az ember mindig több annál, mint ahogyan a társadalom "vélekedik" róla. Mungi Ngomane
  10. Az emberek néha figyelmeztetnek, vigyázzak, hogy ne romantizáljam a múltat. Ebben egyetértünk. De a válaszom az, hogy még ennél is fontosabb, hogy vigyázzunk, ne romantizáljuk a jövőt. Mark Boyle
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat