Ugrás a tartalomra
Néha a megcsalások által okozott sérülések elérnek egy olyan mélységet, hogy a bizalmat és a kapcsolatot már sehogy sem lehet helyrehozni - és akkor kár benne maradni. Ez az igazi párkapcsolati magányosság, amikor a viszonyt már csak azért tartják fenn, hogy a másikat akár a szó átvitt értelmében, akár konkrétan is ütlegelhessék. (...) Ha valaki egy ilyen helyzetben mégis mindenáron kitart a partnere mellett, akkor érdemes megvizsgálni, hogy ennek igazából mi a célja: valóban a kapcsolat megmentésének elkeseredett kísérlete, vagy az, hogy visszakapjon valamit abból a sok mindenből, amit beletett ebbe a kapcsolatba, vagy bosszút álljon, és elverje a port a másikon?
Kapcsolódó idézetek
-
A magány elől menekülő ember tönkreteheti a másokhoz fûződő kapcsolatait. Számos barátság vagy házasság ért véget azért, mert őszinte törődés és egymásra figyelés helyett az egyik fél pajzsként használta a másikat a magány ellen.
Irvin David Yalom
-
Egy párkapcsolatban gyakran előfordul, az egyik fél próbálja magát karbantartani, konzerválni a külsejét, míg a másik elengedi magát. (...) Az a fél, aki elhagyja magát nem tiszteli annyira a párját, hogy megőrizze magát olyannak, amilyennek egymást megismerték.
-
Sokszor minél sikeresebb egy ember, annál könnyebben marad magányos, nem feltétlenül csak a párkapcsolat, hanem akár a család vagy a rokonság szempontjából is, mert nagyon nehezen bocsátják meg az emberek, ha valaki azt csinálhatja, amit szeret, és abban még sikeres is.
Péterfy Bori
-
Néha csupán udvariasságból úgy teszünk, mintha elismernénk, hogy a másik fél megbánást gyakorolt, de valójában nem tudunk megbocsátani neki... Ragaszkodunk azokhoz a sérülésekhez, amelyeket egy barát vagy a szerettünk ejtett, mert úgy gondoljuk, önmagunkat védelmezzük.
-
A magány szubjektív dolog, azt takarja, hogy aktuális emberi kapcsolataink mennyiségben és/vagy minőségben eltérnek a számunkra szükségestől, ideálistól. Párkapcsolatainkban is élhetünk tehát magányosan. Az olyan párkapcsolatok, amelyekben sok a konfliktus, de kevés a pozitív érzelem, támogatás, közelség, rosszat tesznek az egészségünknek - még a válásnál is rosszabbat -, míg a jó, meleg, intimitást is kielégítő párkapcsolatok védőhatással vannak ránk.
-
Azt gondolom, hogy fontos a hûség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos. (...) Hûtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik - nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni... De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.
Kaszás Attila
-
Azokat a kapcsolatokat, amelyek nem hordozzák magukban a fényes, örömteli, tápláló lángot, amiért érdemes élni, nem emelnek többé sehová, csak lefelé húznak, el kell engedni. Egyedül maradni azonban rémisztő dolog. Elengedni a másikat, aki nem képes követni bennünket egy tisztább magasságba, nem hangzik biztonságosnak. Az emberek minden új kapcsolatban azt remélik, a másik felüket találták meg, és végre megszûnik az elszakítottság illúziója. De az csak egyszer szûnik meg. És ebből nem szabad engedni! Az ember nem nyugodhat bele egy olyan társba, aki nem a teljességet hordja magában. Az olyan kapcsolatban meghal a szív. Ezért képes az ember életeken át keresni a duálpárját.
Weaver Andrea
-
Amikor egy párkapcsolat nem mûködik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze... Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér.
Csernus Imre
-
Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
-
Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert.
Kudlik Júlia