Néha elgondolkodom, vajon meddig emlékezik az ember egy hangra. Ilyenkor elfog az aggodalom és a fejemben újra és újra végigjátszom a jelenetet, hogy tudjam, még emlékezem rá. De ha ezután... ha ezután soha nem találkoznánk, többé csak a látványa maradna meg az emlékezetemben? Vagy talán csak a hangja?

Kapcsolódó idézetek

1. Ha elhagy valaki a szeretteid közül, lehet, hogy az arcát idővel elfelejted, de a hangja örökké veled marad. A hangja mindig ott lesz a fejedben.
2. Vajon hová tûnik az idő, ha már elhasználtuk, és nincs rá szükség? Talán olyan lehet ez is, mint a hang, mely a hosszú folyosó falairól újra meg újra visszaverődve egyre gyengül, míg végül teljesen elenyészik? Mert akkor létezhet talán visszhangja valahol annak az időnek is, amikor még mindannyian együtt voltunk? Tad Williams
3. Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása. Márai Sándor
4. A szeretett személyt soha nem akarjuk elfelejteni, emlékezetünkben kiemelt helyet kap. A kezdeti fájó érzelmek idővel elhomályosulnak, de a hozzá kapcsolódó emlékek - érzések, dallamok, ízek, illatok, helyzetek - évek múlva is előhívhatják bármelyik szakaszt, és különböző intenzitással újraéljük a gyászt.
5. Nem tudom, mikor láthatjuk ismét egymást, vagy milyen lesz a világ akkor, amikor ismét találkozunk. Valószínûleg szörnyû élmények lesznek mögöttünk. De mindig te fogsz az eszembe jutni, valahányszor úgy érzem, kell még szépségnek és jóságnak lennie ezen a világon.
6. Ha felállsz a helyedről, elhaladsz mellettem, téged nézlek, téged figyellek; ha átsuhog a szobán a ruhád, majd elakad a szívem, ha kimégy a szobából, minden szavadat felidézem, még a hangodat is, ahogy mondtad; ezen az éjszakán pedig semmire sem gondoltam, egyre azt hallgattam, hogyan lélegzel álmodban, és hogyan fordultál meg kétszer is... Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
7. Varázslatos az emberi agy: elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük, kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni, ha visszatérünk ugyanarra a helyre, ahol születtek. Paulo Coelho
8. Az embert megigézi az örökkévalóság. Azt kérdezzük hát: visszhangot vernek-e tetteink a századok során? Hallják-e nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Kérdezik-e majd, kik voltunk? Milyen bátran küzdöttünk, milyen lángolóan szerettünk?
9. Annyi minden van, ami könnyen felejthető, hogy végül még azt is elfelejtjük, miért nem tudunk visszaemlékezni. Egyszerûen eltûnik a memóriánkból, akár egy kísértet vagy az álom. Talán legbelül még érzékeljük egy darabját, de többé már nem tudjuk rekonstruálni. És csak a gyûlölet, a harag, a félelem és a szeretet érzései maradnak meg.
10. - Szerinted van ennek értelme? - Nem kell, hogy legyen, az csak megtörténik, mint mikor először meglátsz valakit csak úgy, elmegy melletted az utcán, és egymásra néztek egy pillanatra. Létezik egy ilyen felismerés, mintha tudnátok valamit, aztán a másik elmegy, és már túl késő bármit is csinálni. És sohasem felejted el, mert ott volt, és te elengedted. Azt gondolod: "És ha megálltam volna? Mi van, ha megszólítom? Mi van? Mi lett volna?" Talán csak párszor van ilyen az életben. - Vagy egyszer. - Vagy egyszer.