Néha valahogy klappolnak a dolgok. Hosszú, nehéz és kanyargós út után, mint a gyermekláncfû pelyhe, súlytalanul, lebegve-szállva, végül csak földet érnek valahol, néha pontosan a jó helyen.

Kapcsolódó idézetek

1. Az események néha puzzle-darabok, és később állnak csak össze egésszé, hagyni kell folyni az életet, mert olyan szép a világ. Idővel minden a helyére kerül.
2. Az élet dolgai a maguk idejében érkeznek, mint egy vonat, amit el kell érned. Néha könnyû, csak fel kell szállni. (...) Máskor meg olyan, nem könnyû; az életed dolgai elrobognak melletted, és örülhetsz, ha meg tudsz kapaszkodni. A régi életed véget ért, és a vonat egy másikhoz vitt. Justin Cronin
3. A dolgok néha pont úgy alakulnak, ahogy illik (...). Máskor meg fejre állnak. Lucy Maud Montgomery
4. Úgy gondoltam, ha hagyom a dolgokat a maguk útján haladni, majd csak lesz valahogy. A dolgok pedig többé-kevésbé a maguk útján haladtak és többnyire mindig lett is valahogy. Akár a papírsárkány, amelynek elpattant a kötele, szabadon szállok, amíg csak akarok! Kanehara Hitomi
5. A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerûen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
6. Néha a tökéletlen dolgok tesznek valamit tökéletessé.
7. Nagyon-nagyon ritkán - a vak véletlen és a csodás egybeesések következményeképpen, ahogy a pillangók éppen így vagy úgy rebbentik meg a szárnyukat, és egy-egy percre minden szál összetapad - elénk tárul a lehetőség, hogy a megfelelő dolgokat tegyük. Lauren Oliver
8. Az élet nehéz, és sokszor nem látni a rossznak a végét. Néha azt hiszed, az út innen már csak fölfelé vezethet, aztán mégis kiderül, hogy tovább vezet lefelé. Az alagút végén megcsillan a fény, aztán épp oly hirtelen elhalványul. Néha azonban a katasztrófában is van gyógyulás. Néha az ember kap még egy esélyt.
9. Minden csak épül, aztán hanyatlik, elpusztul, majd újjáéled. Az események egy ideig folynak a szokott mederben, aztán minden megáll, kitágul és összehúzódik, mint a nagy fehér cápa kopoltyúja. Pofonegyszerû, ezért bárki láthatja, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk, mindannyian semmik vagyunk, és ez így van jól, így teljes és tökéletes, és jó érezni az életet, jó egy csónakban fekve elgondolkodni saját rajzfilm-életünkön, jó kifújni magunkat, röhögni az egészen. Mert ennyi jár és nem több. Most élhetjük meg és jobban tesszük, ha minden rohadt percét élvezzük, és közben tudjuk, hogy ha elölről kezdhetnénk, megint mindent ugyanúgy csinálnánk. Mindent.
10. Feledd a szavak hiú cserfelését, és lásd: ha szakadék áll útjába, megkerüli a szakadékot, ha szikla meredezik előtte, kikerüli, ha túlságosan finom, omladékony a homok, keres másutt szilárdabbat, hogy aztán mindig ugyanabba az irányba térjen vissza. Ha a sós mocsár kemény hártyája beszakad málhás szekerei alatt, láthatod, mint sürög-forog, szabadítja ki állatait a kátyúból, tapogatja ki a szilárd talajt, de aztán hamarosan ismét visszatér rendben az eredeti irányba. Ha valamelyik teherhordó állat összerogy, megállnak, felszedik az összetört ládákat, átrakják egy másik állatra, a csikorgó kötélen jól meghúzzák a csomót, hogy le ne csússzanak, aztán indulnak tovább, ugyanazon az úton. Előfordul, hogy aki kalauzolta őket, meghal. Köréje sereglenek. Eltemetik a homokba. Vitatkoznak. Aztán egy másikat kerítenek elő, megteszik vezetőnek, és újra elindulnak, ugyanazon csillag után. Így a karaván, mint súlyos kő a láthatatlan lejtőn, szükségszerûen olyan irányba halad, amely ura az akaratának. Antoine de Saint-Exupéry