Ugrás a tartalomra
Néhány ember esténként úgy bújik ágyba, hogy azt gondolja "Na, ez egy jó nap volt". Én azok közé tartozom, akik azt kérdezik maguktól: "Hogy rontottam el a mai napom?"
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember először azt mondja, hát jó, messze nem tökéletes, de elmegy, aztán meg hozzászokik. És egy napon arra ébred, nem is érti, hogyan romlott így el minden.
Patrick Ness
-
- Egy ideje nem alszom jól.
- De miért?
- Ha tudnám, akkor már tettem volna ellene. Próbálok nem bunkózni, de ez olyan kérdés, mint amikor hazamész és anyád megkérdezi, hogy nahát, hazaértél?, meg amikor próbálsz elaludni és valaki megkérdezi, hogy már alszol?
-
Néhanapján még a legjobbak is hoznak elhamarkodott döntéseket. Rossz döntéseket. Döntéseket, amikről tudjuk, hogy megbánjuk őket abban a pillanatban, abban a percben, vagy legkésőbb, mikor eljön a másnap reggel. Vagyis hát nem igazán bánjuk meg, mert legalább akkor, abban a percben megpróbáltuk, de mégis valami legbelül arra sarkal, hogy őrültséget csináljunk. Valamit, amiről tudjuk, hogy úgyis megfordul, és a visszájára sül el és mégis, csak azért is megtesszük.
-
Akik elmulasztják az önmagukkal való szembenézést, azok elkezdenek egyre rosszabbul aludni. Jár az agyuk este, nem tudnak elaludni, agyalnak, hogy mi lett volna, ha én akkor ezt vagy azt kimondom. Mi lett volna, ha megteszem. Milyen lenne az életem akkor, ha.
Csernus Imre
-
Tudod, mire vagyok kíváncsi? Hogy mit mondasz magadnak este, mikor leteszed a fejed, amitől képes vagy reggel eljátszani, hogy nem vagy rossz ember.
-
Néha, különösen közvetlenül elalvás előtt, amikor a nap minden nyugtalansága véget ér, az ágyban fekszünk, hallgatjuk a vérünket, és sötétség dől be az ablakon, az a mélyről jövő és kellemetlen sejtés ébred fel bennünk, hogy a most véget érő napot nem úgy használtuk fel, ahogy kellett volna, meg kellett volna tennünk valamit, csak azt nem tudjuk, micsodát. Eltûnődtél-e néha azon, hogy a történelemben még soha nem volt ilyen jó dolgunk, az egyénnek még soha nem volt nagyobb lehetősége arra, hogy hatással legyen a környezetére, soha nem volt ilyen könnyû részt venni dolgokban, de közben meg ritkán volt rá ennyire kevés akarat - vajon hogy lehet ez? Lehet, hogy a válasz egy másik kérdésben rejlik: ez az állapot kinek a leghasznosabb?
Jón Kalman Stefánsson
-
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
-
Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le. Pedig olykor magam is tévedek.
Kanehara Hitomi
-
Ahogy Hemingway mondta, csak egyvalami tud elrontani egy napot: az emberek. Én vagyok az az ember, aki elrontottam az életem.
Nikki Sixx
-
Már így is érzem, hogy reggel iszonyúan zavarban leszek, és bûntudatom lesz. (...) Ám ma este annyira jól esik rossznak lenni. Ma este valahogy minden annyira elkerülhetetlennek tûnik.
Lauren Graham