Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nehéz dolog a nemzetközi politika. Nem sok helye van benne a magasztos eszményeknek, és a pragmatizmus jeges szorításában gyakran be kell érni az elérhető szövetségesekkel, nem pedig olyanokkal, akiket az ember szívesen választana. De a rengeteg probléma, amelybe időről időre újra belefutunk, elkerülhető lenne, ha nem feledkeznénk meg arról, hogy az ellenségünk ellensége rendszerint ugyanolyan gazember, mint maga az ellenség.

🧘 Belső béke 🤗 Vigasz
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nehéz megállapítani. Mármint hogy ki az ellenség, és ki a barát. És sokszor, mire kiderül, már késő. Agatha Christie
  2. Egy politikai vákuum, egy új hatalom megjelenése minden esetben csak rosszat hozhat a nemzetközi politikában: egy régi ellenség mindig jobb, mint egy új szereplő, mert az előbbinek legalább ismerjük a szokásait.
  3. Nagyon könnyû nemzetinek lenni. Nagyon könnyû globalistának lenni. A nehéz feladat az, hogy összeboronáljuk az ellentétes szempontokat.
  4. Az ember nem jut előre a politikában anélkül, hogy ellenségeket szerezne. Ahol győztes van, ott áldozatoknak is kell lenniük.
  5. Sokakkal megeshet - egyes emberekkel vagy egész népekkel is - hogy többé-kevésbé tudatosan minden idegent az ellenségüknek tekintenek. Ez a meggyőződés többnyire a lelkük mélyén rejtezik, mint valami lappangó fertőzés, csak véletlenül, ötletszerûen tör felszínre, nem pedig egy gondolatrendszer kiindulópontjaként. Amikor viszont felüti a fejét, amikor a megfogalmazhatatlan dogma egy szillogizmus premisszájává lesz, akkor a konklúzió a láger. Ez egy szigorú következetességgel végiggondolt világnézet eredménye: amíg a világnézet fönnmarad, számolnunk kell fenyegető következményeivel is.
  6. Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak. Ewoud Kieft
  7. A nagy tömeg nem diplomatákból vagy nemzetközi joggal foglalkozó professzorokból, de még csak nem is kizárólag ítéletalkotásra képes, értelmes emberekből áll, hanem a nép egyszerû gyermekeiből, akik gyakran haboznak, és akik felettébb hajlamosak a kételyre és a bizonytalanságra. És ha a saját propagandánk a legcsekélyebb mértékben is nyitva hagyja azt a gondolati lehetőséget, hogy a másik oldalnak is van némi igazsága, akkor már el is vetették a saját igazunkba vetett kétely magvát. A tömeg nem képes rá, hogy árnyalatokban gondolkodjon, és felmérje, hol kezdődik az idegen igazsága, és hol végződik a sajátunk. Az ilyen esetekben bizonytalan és bizalmatlan lesz, különösen akkor, ha az ellenfél nem követi el ugyanezt a goromba hibát, hanem a maga részéről minden felelősséget minden további nélkül az ellenségre hárít. Ewoud Kieft
  8. Néhány nacionalista abban bízik, hogy a világ sok zárt, de barátságos erődítményből áll. Minden nemzeti erődítmény megőrzi majd a saját érdekeit és identitását, de az erődök ennek ellenére képesek lesznek békésen kereskedni és együttmûködni. Nem lesz bevándorlás, multikulturalizmus, globális elit - ahogy globális háború sem. A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy a védett erődök ritkán barátságosak. A múltban minden próbálkozás, amely felosztotta volna a világot jól elválasztott nemzetekre, háborúba és népirtásba torkollt. Yuval Noah Harari
  9. A barátok épp olyan könnyen hátba szúrhatnak, ahogy az ellenségek. Sőt, könnyebben is. A bizalom ritkább dolog a szerelemnél.
  10. Tudjuk, hogy mit gondolnak az ellenségeink. A barátainkkal kell óvatosnak lennünk. Néha olyan ez, mint a mérleghinta: egyik nap az ellenségeink tûnnek a barátainknak, ám másnap kiderül a barátainkról, hogy az ellenségeink. Terry Pratchett
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat