Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nekem ez az egy életem van, ami majd úgy múlik el, mint az édes karamell, hogy minden cseppje más, szerelem, csalódás. És az benne a jó, hogy pont nekem való. Ez az egyetlenegy érv, amiért meghalnék! A karamell édes íze, mint az élet, meg a szíve, és addig meleg a vérem, amíg mind a kettőt érzem.

Road
🤲 Elfogadás 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy csapásra rájöttem, hogy jelentek valamit egy embernek, már a puszta jelenlétem is jelent neki valamit, s hogy boldog, ha mellette vagyok. Ez így elmondva kissé egyszerûen hangzik, de ha elgondolja az ember, akkor rájön, hogy iszonyúan nagy dolog, hogy egy életre szól. Olyan erő ez, amely ízekre tépheti az embert, és tökéletesen meg is tudja változtatni. Egyszóval szerelem, de ugyanakkor más egyéb is. Valami, amiért élni lehet. Erich Maria Remarque
  2. A halál törékeny, akár a szerelem. A halál a legszebb elképzelés bennünk, az alapelv, az édes és korláttalan ábránd, az a kicsit sem őrült gondolat, amely miatt még élhető számunkra az élet. Jean-Michel Maulpoix
  3. Azzal nyugtatom magam, jobb, ha az ember akkor hal meg, amikor még élni szeretne, mint akkor, amikor már meg szeretne halni. (...) Ha az ember még élni akar, akkor van valami, amit szeret. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a dolgot. Nézd, nekem mindenképp meg kell halnom, és most hálás vagyok a sorsnak, hogy te az enyém voltál. Hiszen magamra is maradhattam volna, boldogtalan is lehettem volna. Akkor szívesebben haltam volna meg. Így persze nehezebb. Másrészt viszont tele vagyok szerelemmel, mint a méhecske mézzel, amikor esténként visszatér a kasba. S ha választanom kellene a kétféle lehetőség között, csak ezt választanám. Erich Maria Remarque
  4. Pontosan olyan vagy, mint álmomban, csak eltakar a ruhád, és nem szeretsz többé, nem hullik többé, ahogy régen, percre perc, mint a porcukor, én mégis érzem az időn a karamellillatot. Horváth László Imre
  5. A halál édes, akár a kőttes rétes. S az életnek is csak akkor van íze, akkor keserû, akkor sós, akkor savanya, akkor majoránnaízû vagy kakukkfûzamatos, ha lehet a desszerthez viszonyítani. Cserna-Szabó András
  6. Csókolj meg! (...) Csak egyszer. Aztán elmegyek. Elmegyek és elfelejtelek. Csak egy sóhajt hagyok az ajkaidon, egy emléket. Kérlek... csak most az egyszer! Csókolj meg, hogy meghalhassak! Küldj engem utamra! Mérgezz meg utoljára...
  7. Csak érted és miattad vágyom örök életre. Mert egy véges élet kevés ahhoz, hogy mindent neked adjak. Minden szeretetemet, ami bennem él irántad, amit te ébresztettél szívemben. Mert ez a szeretet végtelen. Csitáry-Hock Tamás
  8. Nem múlik. Egyszerûen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, mintha megszûnnék létezni. Õrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
  9. Nem vagy itt, csak szívembe. Nálad nélkül nem találom E világban kedvemet, S érzem, hogy a végső álom Már altatja véremet. De akkor is, édes hívem! Ha éltem kell végezni, Hogy szeret, azt fogja szívem Utóljára érezni.
  10. - Akit egyszer szerettél, az nem múlik el. Lehet belőle gyûlölet, vagy barátság, vagy bármi. De nem múlik el. Ha bajban lenne, a világ végére is utána mennék. Kérdés nélkül. Elég lenne egy ölelés. - Akkor miért nem vagytok együtt? - Mert ha együtt vagyunk, előbb-utóbb boldogtalanná tesszük egymást.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat