Ugrás a tartalomra
Nekem mindegy: van isten, vagy nincsen
S bizonyisten hinnék benne,
De még annyi szabadidőm sincsen.
Kapcsolódó idézetek
-
Én most sem
tudom, hogy van-e isten.
Csak tudom, mi dolga
lenne, ha volna.
Illyés Gyula
-
Az az igazság, hogy nekem éppolyan nyugtalanító, ha arra gondolok, hogy van Isten, mint ha arra gondolok, hogy nincs. Akkor inkább nem gondolok az egészre.
Gabriel García Márquez
-
Az nem olyan nagyon fontos, hogy miben hisz az ember, de valamiben muszáj hinni, mert amúgy az egésznek semmi értelme.
Fredrik Backman
-
Vannak barátaim, akiket illetően arra jutottam, hogy nem jó barátok, mert több bajt okoztak nekem, mint amennyi örömöt szereztek, így hát módot találtam, hogy jobban elhatárolódjak tőlük. Most ugyanígy gondolkodom Istenről, a hitemről, mint korábban ezekről a barátaimról. Isten jelen van az életemben, de nem függök tőle. Az én istenem nem megbízható isten.
Dave Eggers
-
Nincs szabad időm. Illetve ha van, az sem szabad.
Szerednyey Béla
-
Nem hiszek Istenben, mert úgy gondolom, az emberi képzelet túlságosan is gyenge ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen arról, létezik-e Isten. A vallások jóval többet ártottak, mint amennyi jót köszönhetünk nekik.
Wes Craven
-
Nem hiszek Istenben és a tömegvallásokban. Talán egyszer majd megcáfolnak, de egyelőre semmiféle bizonyíték nincs a létezésére.
Joey Barton
-
Nem érdekel a papok által bemutatott hókuszpókusz, nem hat meg a szentbeszéd, és nem hiszek az Úr igéjében. Magamban hiszek.
Ambrus Attila
-
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
József Attila
-
Hiszek benne, hogy van egy Isten. De nem vagyok benne biztos, hogy ő is hisz bennünk.