Nekem nem kell a szabadság. Rájöttem, hogy ez is csak kreálmány. A börtönőreink nagyszülei találták ki a magunkfajta csellengőknek, hogy legyen mi után áhítoznunk. Én nem akarom a szabadságot, nekem valami saját állapot kellene, amit nem a tanárok vagy a szüleink jelölnek ki, hogy addig kell menetelnünk, amíg azt el nem érjük. És utána mi lesz, ha létezik is ez a szabadság? Akkor mire fogunk vágyni, akkor mi a következő lépés, következő szoba, terem, következő cella? Ha van is szabadság, akkor onnan hová?

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
2. Idő nincs. (Ahhoz, hogy erre rájöjjünk, egy kis időre volt szükségünk.) Van ellenben a közöttünk lévő megegyezés, amely szerint úgy teszünk, mintha mégis volna. Az emberek réges-rég kitalálták, és önként bevonultak a börtönébe.
3. Nem tehetek semmit azért, hogy mások is higgyenek. Nem tehetek másokat szabaddá. A szabadság nem az enyém, hogy tetszés szerint rendelkezzek vele. Nem az én tulajdonom. A szabadság választható dolog, amely ott lakozik minden ember szívében és lelkében. Hatalmamban áll, hogy válasszak szabadság és rabság között. Választanom kell!
4. A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön. Feldmár András
5. Ha innen kikerülünk, mi akkor is itt maradunk már. Mintha valami madzag lenne rajtunk onnantól, így képzelem, és mindig megállít ez a börtön, mert van egy görcs, amivel ennek a zárkának a rácsaihoz vagyunk kötözve. Esküszöm, elszakítanám! Jó lenne valahogy kitörölni, letagadni ezt az egészet, hogy ne bántsanak ez miatt odakint a tisztességes állampolgárok, hogy azt higgyék, mink is olyanok vagyunk, mint ők. Hartay Csaba
6. A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna!
7. Nincs nagyobb börtön, mint a saját fizikai valóságom. Bábból előbújó lepkeként szeretném széjjelrobbantani a testem, és kiszabadulni belőle, hogy végre szabad lehessek, és ne szorítsanak a határaim. Túl kicsire szabták őket. A szó konkrét értelmében nem férek a bőrömbe.
8. A szabadság inkább érzelmi állapot. Annyi szál köt bennünket a világhoz, s a benne élőkhöz, a történésekhez, miközben éppen ezek határozzák meg létünket. A szabadságot inkább sóvárogjuk, mintsem megéljük. Életünk végéig azt reméljük, hogy beteljesül. Böszörményi Zoltán
9. A szabadság belülről fakad. A szabadságot nem a döntéshozóktól kapjuk ajándékba, hanem nekünk kell megküzdeni érte. A cselekvéshez nincs szükségünk felhatalmazásra. Sok munka áll még azok előtt, akik egy szabadabb, igazságosabb és egyenlőbb országban szeretnének élni. De messze nincs még minden veszve. Csak akkor van minden veszve, ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk a hatalom által ránk osztott szerepet. Ez a döntés továbbra is a mi kezünkben van. Kapronczay Stefánia
10. Nekem a szabadság kell. A levegő, a tér, hogy ne öljenek meg egyetlen pillantással, gondolattal, hogy ne érezzem azt, hogy nem jó az, ami vagyok. Még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy háttérbe szorítsanak. Nem választok rosszul, most már nem fogok. Nem kell olyan, aki nem tisztel, nem becsül, és nem örül nekem, velem; minek kellene. Mit tudnék én kezdeni vele? Ám addig, amíg ilyen nincs, élvezem azt, ami vagyok, így nem is hiányzik senki. A mosolyt, az életet, amit nap mint nap kiszínezek, és kérdés nélkül lepakolom magam elé, vigye, akinek kell, nálam aztán van belőle bőven. Hiszen addig jó, amíg meg tudod találni magadban a gyereket, az idiótát, az őrültet, azt, aki a hétfő reggelt nem szürkének, hanem kávé nélkül is varázslatosnak látja. Oravecz Nóra