Ugrás a tartalomra
Nincs nagyobb börtön, mint a saját fizikai valóságom. Bábból előbújó lepkeként szeretném széjjelrobbantani a testem, és kiszabadulni belőle, hogy végre szabad lehessek, és ne szorítsanak a határaim. Túl kicsire szabták őket. A szó konkrét értelmében nem férek a bőrömbe.
Kapcsolódó idézetek
-
A fizikai börtönnél szörnyûbb a belső börtön, a lelki börtön. Mi a jobb: élni teljes erővel, kipróbálni magamat ebben is és abban is, bátran elébe menni az új megtapasztalásának, a veszélyeknek és a kalandoknak, nem félve a nehézségektől, legyőzve a lehetőségeim határait, keresztülmenni megpróbáltatásokon, városokon és országokon, győzelmeken és vereségeken, szomorúságokon és örömökön - vagy pedig egész életen át húzni magunk után egy unalmassá vált munka igáját, vonszolni egy nyomorúságos létet, azzal az egyetlen gondolattal, hogy "bárcsak ne történne semmi", nehogy összedőljön ez a szánalmas kis világ amiatt, mert a lelkem fél élni?
-
Legszívesebben világgá mennék. Mintha lakna valaki a testemben, egy másik ember, egy szellem vagy valami ilyesmi, aki egyre csak ki akar törni. Teljesen más arcot szeretnék, és más testet. Más nevet. Szeretném, ha nem ebbe a családba születtem volna. Még jobban szeretném, ha meg sem születettem volna.
Tóth Olga
-
Béklyóba verni csak a testet lehet. Szellemem szabadon szárnyal, a négy fal gúzsba nem kötheti, s ezért hitemre kérdem, létezik-e fogság egyáltalában?!
Woody Allen
-
Nekem nem kell a szabadság. Rájöttem, hogy ez is csak kreálmány. A börtönőreink nagyszülei találták ki a magunkfajta csellengőknek, hogy legyen mi után áhítoznunk. Én nem akarom a szabadságot, nekem valami saját állapot kellene, amit nem a tanárok vagy a szüleink jelölnek ki, hogy addig kell menetelnünk, amíg azt el nem érjük. És utána mi lesz, ha létezik is ez a szabadság? Akkor mire fogunk vágyni, akkor mi a következő lépés, következő szoba, terem, következő cella? Ha van is szabadság, akkor onnan hová?
Hartay Csaba
-
Ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság. A test rabjának lenni.
Hamvas Béla
-
Ki kell állnom magamért. Harcolnom kell a szabadságomért, le kell vetnem az álcám, azt a bőrt, amelyet nem én választottam, hanem rám kényszerítettek. Számos tényező hozta létre elmém algoritmusait, beprogramozott, mint egy egy számítógépet, még mielőtt megszülettem volna.
-
Gyere, hajolj fölém,
fogd ki a lélekből a testet,
vedd magadhoz azt, ami
belőlem állat vagy ember.
Hadd mozduljon el
a szép fogoly,
hadd keressen új cellát
magának a szívedben.
Háy János
-
Honvágyam van egy olyan hely után,
ami talán nem is létezik.
Ahol a szívem csordultig megtelik.
A testem kényeztetik.
A lelkem megértik.
Szőcs Henriette
-
A test a lélek börtöne.
-
Erősen magamhoz szorítom. A részévé akarok válni. Nem csak benne lenni, hanem mindenhol, körülötte. Azt akarom, hogy nyíljanak meg a bordáink, találkozzon a szívünk, olvadjon össze. Hogy a sejtjeink élő fonatként tekeredjenek egymás köré.