Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem a tér, amelyben vagyunk, teheti többé vagy kevésbbé kellemessé az ott tartózkodást, hanem az ele­ven szellem, amely ott uralkodik, a szellem, melynek bélyegét a benne lakók ráütik, adja meg azt az érzést, amely eltölt bennünket.

🏁 Versengés 🤝 Szolidaritás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A lélek csupán a test énje, hanem a szellem jóval több; csak a szellem köthet össze minket a többiekkel és az egész Mindenséggel. És a szellem mintha védettebb, sebezhetetlenebb lenne, mint a lélek, mely oly könnyen szenved.
  2. Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való. Wass Albert
  3. Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat. Buda László
  4. A rokonszenves vagy ellenszenves, pompás vagy szegényes lakások éppoly vonzók, vendégmarasztalók vagy taszítók lehetnek, mint lakóik. Megpezsdítik vagy ellankasztják a szívet, felélénkítik vagy elbágyasztják a szellemet, felszabadítják a szót az emberben, vagy kedvét szegik a társalgónak, felvidítják vagy lehangolják, valami megmagyarázhatatlan vágyat ébresztenek a vendégben, hogy megüljön vagy elmeneküljön. Guy de Maupassant
  5. Nyaralás alatt nem a szentség és az isteni jövőbe látás érzése tölt el bennünket, hanem valami még annál is nagyszerûbb - maga a lehetőség, hogy másként erezzünk, mint otthon. Olyan, mintha az, hogy a világ egy adott pontjára utaznánk, feljogosítana bennünket arra, hogy boldogabbnak és elevenebbnek érezzük magunkat.
  6. Érezni jó, bármennyire is fájdalmas. Az érzések tesznek minket emberré, jóvá vagy rosszá.
  7. A tárgyak képe aszerint alakul át lelkünkben, hogy milyen képzeteket hívnak életre, s csoportosítanak maguk köré. Igaz, hogy egy tárgy magában is tetszhetik, s bizonyos lelki harmóniát válthat ki különböző kellemes érzéki benyomásai révén; legtöbbnyire azonban tetszésünk vagy ellenkezésünk nem magában a tárgyban rejlik. A képzelet körülfonja s átsugározza kedves képeivel, s megszépíti számunkra; úgyhogy végül is már nem magát a tárgyat látjuk, a maga meztelen valóságában, hanem saját képzeleteinktől átlelkesített testét. Azt szeretjük benne, amit a magunkéból teszünk hozzá: az egyensúlyt, a harmóniát, amely közte és a lelkünk között létrejött. Luigi Pirandello
  8. A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült.
  9. A lélek egy olyan hely a bensődben, ahol pontosan tudod, mi a jó és mi a rossz. Noha mindenkinek a bensőjében van egy ilyen hely, nem mindenki utazik el oda. Hogy megtaláljuk, arra van szükségünk, hogy a körülöttünk levő emberek kedvesen és őszintén biztassanak minket. Steve Biddulph
  10. Az öröm úgy hat a lélekre, mint valami erősítő fürdő. Ha vidámság tölti szívünket, ha a belső örvendezés hulláma hordoz, ha lelkünk énekel, akkor nem érzünk terhet, akkor nekünk a kötelesség édes, és mindenütt helytállunk. Prohászka Ottokár
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat