Ugrás a tartalomra
Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet.
Edmonde Charles-Roux
-
Súlyosnak éreztem a karom és a lábam, csalódás ült rám, valami névtelen, lebegő zavar fogott el. Nem akartam betolakodni a világába. Csak egy ideig át akartam ölelni, a mellkasomra húzni a fejét. Csak át akartam ölelni, míg teste kemény munkával átadja magát a múltnak.
Michael Cunningham
-
Szeretném egyszer látni kívülről, föntről, hogy miféle settenkedő módban, milyen kacskaringós utakon érkezik el hozzám az a pillanat, amikor - sokszor mélyen fájdalmas élményként, de mégis visszavonhatatlanul - lemondok valamiről, feladok valamit, talán legpontosabban úgy mondhatom, hogy elveszítek valamit.
-
Adj nekem szarkalábakat és ráncokat
bizonyítékot akarok hogy együtt nevettünk
belevésni az árkait az arcomba hogy
olyanok legyenek mint egy fa gyökerei
amik évről évre
egyre mélyebbre hatolnak
szeplőket akarok szuvenír gyanánt
a strandokról ahol együtt feküdtünk
úgy akarok kinézni mint aki
sosem félt a kezét nyújtani
a világnak és hagyni
hadd mutassa meg miből faragták
azzal a tudattal akarok elmenni innen
hogy kezdtem valamit a testemmel
azontúl is
hogy tökéletesnek akartam mutatni.
Rupi Kaur
-
Néha, pillanatokra, úgy érzem, mintha minden, ami életemben történt és nem történt velem, minden, amit szerettem volna, amihez gyáva vagy kényelmes, vagy erőtlen voltam, most tető alatt lenne. Ilyen pillanatokban úgy látom magamat és az életem folyását, mint egy nagy rendszert. (...) Úgy érzem magam, mint aki mély, beteg álomból felébred s ocsúdik, és látja, hogy fejbe verték régen és kirabolták és ájultan hevert; és a rablók a kinccsel messze futnak.
Márai Sándor
-
Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, ám azt sem, hogy vele maradjak. Nem akartam bántani senkit és semmit. Csak csendesen ki akartam osonni a hátsó kapun, mindenféle ceremónia és következmény nélkül, hogy aztán meg se álljak az óceán túlsó partjáig.
Elizabeth M. Gilbert
-
Volt, hogy elengedték a kezem, és hogy magányos voltam,
És a szívem összetörték, de fel kellett fogjam,
Ilyen az élet, nem választhatok újat.
És ha újra kezdhetném, én nem feledem a múltat,
Hogy felálltam a földről, és eljutottam idáig,
Felépítettem valamit, amit építek mindmáig.
-
Távolodom. Lassan, de biztosan távolodom. Ahogyan a tengerész az átkeléskor látja eltûnni a partot, amelyről indult, ugyanúgy érzem, mint mosódik el a múltam. Még ég bennem a régi életem, de mindinkább az emlékek hamujába roskad.
-
Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tûnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna.
Bertók László
-
Emlékszem a rózsa illatára, és arra is, melyik irányba kell néznem, hogy lássam a napkeltét a víz felett. Azt azonban sehogyan sem tudom eldönteni, kedves lány vagyok-e, vagy önző, vagy hogy milyen színû a szobám fala. Nem emlékszem arra sem, menyi élménnyel lettem gazdagabb a múltban. Az is lehet, hogy elvesztegettem az életemet...
Nora Roberts