Ugrás a tartalomra
A télnek megvannak a csábító oldalai, még ha felnőttkorunkban nem is észleljük ezeket ilyennek: a hó az úttesten bosszantó akadállyá válik, a sötétség elrontja a sportolás élményét, és a hidegből drága fûtési szezon lesz. A gyerekek azok, akik feltétel nélkül szeretik a telet, és talán saját nosztalgiánk is az, ami a korábbi teleket megszépíti. (...) De nemcsak a klíma változott meg, hanem mi is. Idősebbek, racionálisabbak és kevésbé lenyûgözhetőek lettünk. (...) Nem kell, hogy mindannyian újra gyerekek legyünk, de gyakrabban visszaemlékezhetnénk az örömnek erre a gyermeki érzésére.
Kapcsolódó idézetek
-
Vajon miért vár az ember mindig másik évszakot? (...) Miért ne lehetne örülni a télnek, amely szemlátomást nem óhajt enyhíteni a szorításán, és amolyan színházi havat szór a járdákra, amikor mindjárt itt a március? A nyár úgyis eljön, és a következő tél is, amikor már egy évvel öregebbek leszünk, és egy évvel közelebb kerülünk ahhoz, amitől úgy félünk.
-
Amikor a gyermekeink kicsik voltak, mindig azt kérdezgették: most tavasz van? Mintha a hivatalos, hatósági tavaszkezdettel szükségszerûen együtt járna az időjárás-változás is, amely elûzi a hideg napokat.
Peter Wohlleben
-
Szeretek gyerekek között lenni. Õk mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek.
Michael Jackson
-
Ez is a tél. Mutatom. Lehet hó az utakon. Fekete utcák.
Varjak. Csendek. Lehetnek. Itt-ott füst. Vagy berregés.
Mozgás. Kevés. Nehéz kabátok. Néha bátran, lobogó hajjal
átszaladhat egy-egy szerelmes nő a tájban. Gyerekek,
ritkán. Bennük nyár van. Suttog az idő a változással.
Süket és néma. Szétfolyt tejföl az ég maszatja. Állsz alatta.
Egymásnak dőlnek házak, ifjak. A vének isznak. Falu lesz
minden város újra. Fázik a srácok ujja. Szemek és szívek
gombnyi lángja itt-ott. Éjszaka ébrednek a vágyak. Szûk
kis ágyak. Pislog az éjszaka nyugalma. A kozmosz alja
átfagy, fekete ujja a Földet túrja. Titkot babrál tavaszig.
Ilyen a tél. Sokat remél. Van, hogy fehér. Sok a gazdag
több a szegény, aki örül, ha már havazik.
Jónás Tamás
-
Emlékeznek még gyerekkoruk első hóesésére késő ősszel vagy télen? Egy másik valóság betörése volt. Félénk, ritka valami, amely látogatóba érkezett, amely alászállt, és közremûködésünk nélkül megváltoztatta a világot körülöttünk, akár egy váratlan ajándék. A hóesés egyenesen a kezelhetetlen egyik tiszta megjelenési formája: nem tudjuk előállítani, kikényszeríteni, még biztonsággal előre tervezni sem, legalábbis hosszabb időtávra nem. Mi több: a havat nem vehetjük birtokunkba, nem sajátíthatjuk ki: ha a kezünkbe vesszük, kicsorog az ujjaink közül, ha bevisszük a házba, kifolyik belőle, ha pedig a mélyhûtőbe tesszük, többé már nem lesz hó. Talán éppen ezért vágyik utána olyan sok ember, nem csak a gyerekek, különösen karácsonykor.
Hartmut Rosa
-
Valami van a télben, ami a gyermekkora emlékeztet, közvetlenül és fájdalmasabban, mint más évszakok. A hó kékesszürke színében, a szobák alkonyatában, a kályhák nyers, orrfacsaró illatában, mindebben van valami bizalmas és örökre elveszett. Ez az emlék didergésre késztet. Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifûteni.
Márai Sándor
-
A szerelem persze nem olvadt el az évszak változásával. Az álmodozás folytatódott, de már a múltból táplálkozott. Nem volt min híznia. És az új évszak is változásokat hozott. Úgy éreztem, a tél a szerelem időszaka, nem a tavasz. Télen a lakható világ annyira összehúzódott: abban a kicsi, zárt világban, amelyben éltünk, képtelen remények teremtek. De a tavasz leleplezte a hely eredeti rajzát: a hosszú barna utakat, a régi, repedezett járdákat a talpunk alatt, a téli viharok alatt letört ágakat, amelyeket el kellett takarítani az udvarokról. A tavasz napvilágra hozta a távolságokat, olyannak mutatta őket, amilyenek voltak.
-
- Egyes emberekből a hó nagyon sajátos érzéseket vált ki. Egyesek szeretik: tiszta és érintetlen, mint egy tiszta lap, vagy egy újrakezdés. Másoknak ijesztő: hideg, csendes és elszigetel. Te mire gondolsz, mikor a havat nézed?
- Hogy nekem kell ellapátolnom.
-
Csodálattal tölt el engem a természet,
Bár nem minden évszak vonzza lelkemet:
Búra hangol a tél sívó pusztasága,
Míg örömre gyújt a zengő kikelet;
Ámde még a tél is, ha itthon borul rám,
Idegen tavasznál kedvesebb nekem,
Mert én a hazámat, szép Magyarországot,
Az egész világnál jobban szeretem!
Jakab Ödön
-
A tél olyan évszak, amikor a világtól el lehet vonulni, a szûkös készletekből a legtöbbet lehet kihozni, elképesztően hatékony tetteket lehet végrehajtani, és el lehet tûnni szem elől. (...) A tél nem a halála, hanem az olvasztótégelye az élet ciklusának.