Ugrás a tartalomra
Nem egyformán félünk a haláltól. De ez így pontatlan; mindenki mástól fél a halálban. Van, akit a testi szenvedés rémít, és van, akit a folyamatosság visszafordíthatatlan megszûnése. Hogy többé nincs van és lesz, csak volt, és ennek a voltnak a tudata is megszûnik. Azt hiszem, ez az elviselhetetlen. Hogy a többi marad - mind a maga léptéke szerint -, de te nem.
Kapcsolódó idézetek
-
Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
-
Mindenki fél a haláltól. Azoknak az embereknek, akik nem hisznek Istenben, nehéz dolguk van a halállal. Nehezen tudják megemészteni, hogy meghalunk, és megszûnünk létezni.
Laurell Kaye Hamilton
-
Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig.
Jakupcsek Gabriella
-
A haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál a nehéz
életből csak egy darab,
a hosszú haldoklás az, ami rémes, ami rossz még,
midőn a kilőtt érzékek mindenről, mindenről erőtlenül
visszahullanak.
Jiri Wolker
-
Az emberek azért félnek a változástól, mert csak rosszabbra változhat minden, abban az értelemben, hogy más emberek leszünk tőle, nem maradunk önmagunk. Vagyis a változás: halál.
Kim Stanley Robinson
-
Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerû a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyûszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.
Dino Buzzati
-
Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derûs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tûnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok.
Carlo Rovelli
-
Mindenki érez félelmet, és mindenki ugyanazoktól a dolgoktól fél. Halál, fájdalom - sok egyetemes félelem van mindenkiben.
Alex Honnold
-
Félünk a haláltól, mert nincs fölötte uralmunk. És félünk azért is, mert szeretünk élni. Azt hiszem, a halállal kapcsolatos szorongásunk teljesen normális. Akkor van baj, ha tagadjuk, hogy szoronganánk.
Daniel Gottlieb
-
Az egyetlen biztos dolog a világon az, hogy mindegyikünk meg fog halni. Hogy mikor? Azt nem tudjuk. Hát akkor hogyan éljünk? Ezért a félelem, és nem könnyû megszabadulni tőle.
Feldmár András