Ugrás a tartalomra
Nem élünk hagyományos és statikus társadalmakban, de kormányaink, ellenállva a változásnak, úgy tesznek, mintha azokban élnénk. Hacsak nem pusztítjuk el magunkat teljesen, a jövő azoké a társadalmaké lesz, amelyek nem hagyják ugyan figyelmen kívül lényünk hüllőszerû és emlősalkotórészeit, de lehetővé teszik természetünk jellegzetesen emberi alkotóelemeinek felvirágzását: azoké a társadalmaké, amelyek inkább a sokféleséget bátorítják, mintsem a konformitást; azoké a társadalmaké, amelyek hajlandók különféle társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kísérletekbe anyagi erőforrásokat beruházni, és készek föláldozni a rövid távú előnyöket a hosszú távú haszon érdekében; azoké a társadalmaké, amelyek az új eszméket a jövőbe vezető finom, kényes és mérhetetlenül értékes ösvényeknek tekintik.
Kapcsolódó idézetek
-
A mi nyugati társadalmaink arra valók, hogy változzanak, ez a struktúrájuk és szervezetük elve. A primitívnek mondott társadalmak főleg azért tûnnek számunkra primitívnek, mert tagjaik úgy alkották meg őket, hogy tartsanak. A külvilágra való nyitottságuk igen szûk, és az a szellem, amit mi úgy fejeznénk ki, hogy lokálpatriotizmus, náluk uralkodóan elterjedt. Az idegent, legyen bár közeli szomszéd, piszkosnak és durvának tartják: sokszor odáig mennek, hogy emberi mivoltát is kétségbe vonják. Azonban megfordítva, a belső társadalmi szervezet szövedéke szorosabb és gazdagabban díszített náluk, mint az összetett civilizációkban. (...) Ez azt is megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy nagyon alacsony technikai-gazdasági szinten álló társadalmak úgy érezhetik, jólétben és bőségben élnek, és mindegyikük meg van győződve arról, hogy az egyetlen élet, amelyet élni érdemes, az övék. Talán ilyen módon több boldogságot tartogatnak a tagjaik számára.
-
Olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt próbálja belénk sulykolni, hogy változtatnunk kellene az életünkön. Jobbnak kellene lennünk, jobban kellene csinálnunk, jobban kellene kinéznünk, és jobban kellene éreznünk magunkat. Fogynunk és izmosodnunk kellene, egészségesebben kellene táplálkoznunk, jobb munkahelyet kellene találnunk, csinosabb ruhákat kellene hordanunk, és több pénzt kellene keresnünk. Azt csak elvétve halljuk, hogy pont úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk.
-
Nekünk mégis csak elsősorban a jövő a fontos, a tradíció nem öncél előttünk. Nem akarunk belecsontosodni elért életformákba, nem akarunk a rohanva növő és fejlődő élet elé gátakat emelni... Mi a folytonosságot akarjuk. Azt akarjuk, hogy a múltban megszerzett erők ne vesszenek el, hanem szárnyat adjanak a mának, és segítsenek meghódítani a jövőt; de főként azt, hogy ne kelljen a mának újra és újra megállnia olyan feladatok előtt, amelyeket már a múlt megoldott.
Kner Imre
-
A jövőnk a mi kezünkben van. Nem szükségszerû, hogy a jövőben is ugyanolyanok legyünk, mint amilyenek eddig voltunk, vagy ugyanúgy éljük az életünket, mint ahogyan eddig éltünk. Van választásunk, de ahhoz, hogy változtatni tudjunk, először tisztán kell látnunk az eddig kialakított mintákat.
-
Tudjuk, hogy az emberek jólétre vágynak, arra, hogy a jelenben legyen meg mindenük. Nehezen fogadjuk el, hogy tartalékolnunk kell a jövőre, hogy nagy szükség van hosszú távú fejlesztésekre, a politika pedig ezt igyekszik kiszolgálni. Ma még nincs közös kényszerítőerő, de hiszem, hogy lesz, meg fogjuk érteni, hogy a jelenlegi viselkedésünk végzetes lehet.
Kemenesi Gábor
-
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
David Attenborough
-
Fogyasztói és mindent eldobó társadalmunknak végre fel kell ismernie, hogy semmi nem határtalan. Hiszen csak ez az egy, gyönyörû bolygónk van, és meg kell őriznünk saját magunk, a gyermekeink és az összes jövő generáció számára. A természet sokszínûsége és a sértetlen ökoszisztémák minden élőlény számára - mi is idetartozunk - nem a luxust jelentik, hanem nélkülözhetetlenek a túléléshez.
Jane Goodall
-
A civilizáció számtalan hasznos vívmánya mellett a természet erői az ember léte ellen fordulnak, ha az egyensúlyt biztosító élővilág pusztítása tovább folytatódik. Meg kell tanulnunk a tudással élni és nem visszaélni. Ez az út azonban legalább olyan kemény lesz, mint az, ahogy eljutottunk idáig.
Tompa Anna
-
A társadalom növekedése, az emberek szaporodása az alapvető hajtóerő, és amit mi a tudomány és technológia nagyszerû áldásainak tartunk, azok tulajdonképpen csak kétségbeesett kísérletek a társadalom stabilitásának megőrzésére, egyfajta menekülés előre. Tehát nem mi serkentjük a haladást, hanem a társadalom növekedése kényszerít minket arra, hogy a pillanatnyi stabilitás érdekében új megoldásokat, új mechanizmusokat, új technológiákat alkalmazzunk. Ezt a kényszerítő folyamatot azért nevezzük "haladásnak", hogy jobban hangozzék, hogy valami pozitív kicsengése legyen, és az emberek a változásokat ne kényszernek, hanem valamiféle áldásnak fogják fel.
Csányi Vilmos
-
Minden életforma megváltoztatja az ökoszférát, már csak a puszta jelenlétével is, annál erősebben, minél nagyobb tömegben van jelen. Ez eddig rendben is van. Ugyanúgy jogunk van a létezéshez, mint az amőbáknak, a szardelláknak, a búbos bankáknak, a vízilovaknak vagy az annyira egyébként nem is gonosz farkasoknak. Felfaljuk egymást, mûködik az anyagcserénk, kiválasztunk, káros anyagokat bocsátunk a levegőbe. Az emberiség felszámolása, amelyről az ökoromantikusok azt gondolják, hogy visszaadná a természet egyensúlyát, semmin sem változtatna. A természet sohasem volt egyensúlyban. Milyennek kellene lennie egy ilyen egyensúlynak? Melyik földtörténeti korban volt ilyen egyensúly? A bolygónk története egymás kiszorításának a története. Nem arról van szó, hogy tûnjünk el és ne zavarjunk senkit. A továbbiakban is meg fogjuk változtatni a világot; állat- és növényfajok fognak kipusztulni miattunk, aztán egyszer majd mi magunk is kipusztulunk, talán azért, mert bizonyos tengeri baktériumok a légkörbe juttatnak valamit, amit nem tudunk elviselni. Ilyen az élet. Meg kell értenünk, hogy mi nem tudjuk tönkretenni a világot.
Frank Schätzing