Ugrás a tartalomra
A társadalom növekedése, az emberek szaporodása az alapvető hajtóerő, és amit mi a tudomány és technológia nagyszerû áldásainak tartunk, azok tulajdonképpen csak kétségbeesett kísérletek a társadalom stabilitásának megőrzésére, egyfajta menekülés előre. Tehát nem mi serkentjük a haladást, hanem a társadalom növekedése kényszerít minket arra, hogy a pillanatnyi stabilitás érdekében új megoldásokat, új mechanizmusokat, új technológiákat alkalmazzunk. Ezt a kényszerítő folyamatot azért nevezzük "haladásnak", hogy jobban hangozzék, hogy valami pozitív kicsengése legyen, és az emberek a változásokat ne kényszernek, hanem valamiféle áldásnak fogják fel.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ halad előre, és az embereket is haladásra kell ösztönözni. De az igazi haladás új, rejtett dolgok felfedezését jelenti, sokkal kevésbé a már meglevők csiszolását vagy továbbfejlesztését.
Maria Montessori
-
Imádom a technológiát. A technológia tényleg a haladás motorja, és olyasmi, ami okot ad rá, hogy büszkeséggel és lelkesedéssel tekintsünk az emberiség eredményeire. Én azonban abban is hiszek, hogy nekünk, akik a technológia létrehozásának élvonalában dolgozunk, elég bátorsággal kell rendelkeznünk, hogy megjósoljuk, hova vezethetnek az áttöréseink a következő évtizedekben, és felelősséget vállaljunk ezert.
Mustafa Suleyman
-
A változás elkerülhetetlen minden nyitott, világi társadalomban. A változás hajtóerő, amely irányítja a kereskedelmi és közintézményeket, a kulturális és technikai fejlődést, valamint a pénzügyi folyamatokat. A dinamikus vezetés legkönnyebb módja a változás ösztönzése.
-
Felesleges optimista illúziókban ringatni magunkat: most egy korszak végén járunk. Nyugaton évszázadokon át különféle folyamatok bomlasztották - eleinte alig érzékelhetően, majd földcsuszamlásszerû gyorsasággal - az emberek normális és legitim intézményeit, elferdítve a létre, cselekvésre, megismerésre és küzdelemre vonatkozó emelkedettebb szemléletet. Ráadásul ezt a szédítő gyorsaságú zuhanó mozgást "haladásnak" nevezték. Mindenki a "haladás" himnuszát zengte, és azzal áltatta magát, hogy ez a civilizáció - az anyag és a gépek civilizációja - a par excellence civilizáció, az egész világtörténelem előre elrendelt célja. Egészen addig, amíg ennek az egész folyamatnak a végletes következményei rá nem döbbentettek némelyeket az újjászületés szükségességére.
-
A haladás nagyrészt annak köszönhető, hogy haladni akarunk.
Lucius Annaeus Seneca
-
A világ társadalmában a gazdasági érdek a hajtóerő, ezért az egyszerû tények is hajuknál fogva előráncigáltnak, sőt gyerekesnek tûnnek. Tönkretesszük a földet az életmódunkkal, ezzel a ténnyel mindennap szembesülünk, mégis alig teszünk ellene, mintha semmibe vennénk azokat, akik utánunk jönnek. Alig teszünk ellene valamit, és ennek kétségtelenül az az oka, hogy túl jó dolgunk van, és akik jól elvannak, azok nem igazán hajlandók csatába indulni a világ megváltoztatásáért. Ezt nagyon jól tudják azok, akik a létünk irányítására törnek, a nagyvállalatok, meg a kereskedelmi láncok láthatatlan tulajdonosai, vagy akárkik legyenek is. Céljuk egész egyszerûen a jelenlegi helyzet - vagy ha úgy tetszik: az abszurditás törvényének - konzerválása.
Jón Kalman Stefánsson
-
A modern korban egy életen át kell fejlődnünk és alkalmazkodnunk. A társadalmi és technikai haladás olyan tempóban zajlik, hogy az egyszer megszerzett tudás és készségek hamar elavulnak, amire társadalmi szempontból az emberek nincsenek kellően felvértezve.
Rudi Westendorp
-
Számomra a legnagyobb ellenség, ahogy mindig is hangoztattam, hangoztatom és hangoztatni fogom, a haladás. Mégpedig nem a hiánya, hanem a megléte. A repülőgép nem azért veszélyes, mert néha lezuhan, hanem azért, mert pontosan indul, pontosan érkezik és kényelmes. A haladás azért veszélyes, mert a tökéletes technikára épül. Az ilyen siker felforgatja életünk törvényeit, s az embert természetével ellentétes dimenziókba kényszeríti. És ha legalább adna egy kis időt, hogy alkalmazkodni tudjunk! De nem. Alig születik meg valamiféle egyensúly, máris jön egy újabb találmány, amely megkérdőjelezi az egészet.
-
Az emberek folyamatosan arra kényszerülnek, hogy megoldást találjanak azokra a problémákra, amelyeket a korábbi megoldások hoztak magukkal. (...) A változás üteme folyamatosan gyorsul, vagyis a problémáink korrigálása, egyúttal az újabb problémák megjelenése is gyorsabbá válik.
-
Mindenféle előrehaladást a túlzott szaporodás vált ki. A népek csak azért fejlődtek, a civilizáció csak azért növekedett, mert először sokasodtak, aztán elterjedtek a világ minden táján. És a holnapok fejlődését, az igazságot és az igazságosságot megint csak az teremti majd meg, hogy a nagyobb szám mindig gyarapodik, hogy a dolgozók és a szegények forradalmian termékenyek.
Émile Zola