Ugrás a tartalomra
Nem hiszem, hogy a gondolat és az elhatározás nincs hatással a cselekvésre. A cselekvés azonban nem pusztán úgy megy végbe, ahogyan előzetesen elgondoltuk és elhatároztuk. Annak is megvan a saját forrása, és épp úgy sajátos módon a cselekvésem, mint ahogy a gondolatom az én gondolatom, és ahogy a döntésem az én döntésem.
Kapcsolódó idézetek
-
Elég gyakran fordult elő életemben, hogy olyasmiket tettem, amit nem határoztam el. Valami - akármi legyen is - cselekvésbe megy át; "elmegy" ahhoz a nőhöz, akit nem akarok többé látni; "megteszi" a főnöknek azt a megjegyzést, ami a fejembe kerül; "megtart" dohányosnak, noha elhatároztam, hogy leszokom, majd leszokom a dohányzásról épp akkor, amikor már beletörődtem a ténybe, hogy dohányos vagyok, s mindig is az leszek. Nem úgy értem, hogy a gondolkodásnak és a döntéseknek nincs befolyásuk a viselkedésre. De a viselkedés nem pusztán csak végrehajtja azt, amit már végiggondoltunk és elhatároztunk. Megvannak a saját forrásai.
Bernhard Schlink
-
A gondolat és a cselekvés két különálló dolog. Nem mindig tudjuk irányítani az ösztöneinket, az számít, hogy mihez kezdünk velük. Higgy magadban, és az erkölcsi iránytûd majd megfelelő irányba terel.
-
Minden gondolat egy meghatározott, visszakereshető helyről ered. A gondolatok befolyásolják a cselekedeteket. Cselekedeteink pedig meghatározzák, hogy milyen emberek vagyunk.
-
Szavaink, érzéseink és cselekedeteink mind-mind gondolatokból születnek. Azok a gondolatok, amelyek cselekvésre, akcióra késztetnek, különösen nagy hatásúak.
-
Agyunk meghatározza ugyan gondolkodásmódunkat és tetteinket, de ez fordítva is igaz: gondolkodásmódunk és tetteink is hatással vannak az agyunkra, meg tudják változtatni a mûködését.
Anders Hansen
-
Lépéseinket és tetteinket nagyban befolyásolja, ahogyan a saját valóságunkra tekintünk, és amilyen történeteket mesélünk saját magunknak. (...) Saját gondolatainkat mi irányítjuk, és csak rajtunk áll, kivel és hogyan töltjük és mire fordítjuk az időnket. Ez az egyik legfontosabb döntés, amit meghozhatunk.
-
Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai. Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink. Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul és alakít.
Gyökössy Endre
-
Ahová mentünk, ott vagyunk most. Szándékaink, gondolataink, érzéseink konklúziójaként hajtjuk végre a tetteinket, amelyeket szintén tudatosan végzünk. Ami ezekből következményként kialakul, az épp a mostani pillanat. Akkor viszont a következő pillanat még szabad! Ha mást gondolok, mást érzek és mást akarok, akkor a tetteim is mások lesznek, ahogy ezeknek a következményei is. Maga az élet változik meg a világomban.
Laár András
-
A cselekedeteink határozzák meg az eszméinket. Az ellenkezője nem fordulhat elő.
Murakami Haruki
-
Nem számít, mennyire erős a meggyőződésünk, hogy a gondolataink okozzak a tetteinket, akkor is igaz, hogy mind a gondolatot, mind a cselekedetet okozhatja valami más, ami kívül esik megfigyeléseink körén, s így marad nekünk a helytelen oksági következtetés levonása.