Ugrás a tartalomra
Nem is emlékszik, mióta fél már. Régóta, pokoli régóta, s ezt az állapotot nem lehet megszokni.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem szereti ezt a nyomasztó csendet, fél a csendtől, a váratlan neszeket még ma sem tudta megszokni. De nem is akarja. Sohasem szerette a magányt.
Berkesi András
-
Amit az ember nem ért, attól fél.
Lovász László
-
Aki fél, az szakadatlanul önmagára gondol, és el sem tudja képzelni, hogy a dolgoknak megvan a maguk objektív menete.
Emil M. Cioran
-
Akkora üresség van bennem. Nem tudtam, hogy létezik ilyen üresség, és attól félek, elnyel.
Stephen King
-
A félelemből nem lehet kigyógyulni.
Stendhal
-
A félelmet a nagy ismeretlen táplálja.
Cecelia Ahern
-
Szörnyû érzés a félelem! Olyan, mint egy betegség, mintha össze akarnék esni, de képtelen vagyok elájulni. Mert tudjátok, ezt nem lehet megszokni. Együtt élni lehet vele, és az ember együtt is él vele, de minden nap egyre rosszabb lesz, míg végül egy nap teljesen elviselhetetlenné válik.
-
Az ember mindentől fél, amit nem ért. Amitől pedig fél, azt gyûlöli.
Jo Nesbo
-
Nem tudom, mi lesz ezután. Nem tudom, meddig tart. Nem látom a végét. A jövő számomra már nagyon rég elveszett. Csak az itt és most van, a múlttal megmérgezve. A jövő ismeretlen. Félek az ismeretlentől. A holnaptól. Minden egyes elkövetkezendő perctől.
-
Az ember rémes dolgokat tesz, amikor fél.