Ugrás a tartalomra
Nem kell mindig megszólalni ahhoz, hogy beszéljen az ember (...). Az emberek többsége azt hiszi, hogy a hallgatás kínos... Pedig ha egy pillanatra befognák a szájukat, olyan párbeszédeket folytathatnának, amiről álmodni sem mertek.
Kapcsolódó idézetek
-
Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.
-
A némaság csak azoknak kínos, akik már mindent elmondottak, és nincs többé mit mondaniuk; de az olyan emberek számára, akik még el sem kezdték a beszédet - egyszerû és könnyû a hallgatás.
Makszim Gorkij
-
Az emberek többsége nem tudja értékelni a csöndet. Folyamatos beszédkényszerük van. Beszélek én is, csak jobban szeretem, ha van is valami mondanivalóm.
Nicholas Sparks
-
Szerintem az embernek nem kell meghalnia ahhoz, hogy őszintén tudjanak róla beszélni, sőt jó lenne, ha már életünkben tudnának rólunk őszintén beszélni, és nem attól félni, hogy vajon mit fog gondolni a másik.
Kovács András Péter
-
A legtöbben nem is sejtik, hogy akkor is magukról beszélnek, amikor hallgatnak. Vagy amikor mást mondanak, mint amit gondolnak. Néha nem is tudják, hogy saját maguknak is hazudnak.
Bauer Barbara
-
Ha van mit mondanod, de hallgatásra kényszerítenek, belül mondd ki; az ilyen hallgatás átsugárzik. Az is észreveszi, aki kiáltozásra is kész, hogy elhallgattasson. Õ fog megcsöndesedni, s elakad lehengerlő mondata közepén. Akkor nyugodtan pillants rá, kicsit hosszasabban. Érteni fogja, mit nem mondtál ki. Akinek beszédes a hallgatása, annak a szava rövid lesz, de hiteles. Halk, de határozott. Komoly, mégis derûs. Vonzani fog, anélkül, hogy akarná. Világol a mind sötétebb világban.
Vasadi Péter
-
Ha az embernek nincs mondanivalója, legjobb kérdezni valamit. Mert az emberek, ha megkapják a lehetőséget, hogy magukról beszéljenek, azt is elfelejtik, hogy előtte rosszat gondoltak a másikról.
Fredrik Backman
-
Néha a legmegfelelőbb, ha nem mondasz semmit. Az aktív hallgatással sokkal többre mehetsz, mint a szavakkal.
Jodi Lynn Picoult
-
Az embernek szüksége van arra, hogy kibeszélje magát, hogy meséljen magáról, hogy bátorítsák, hogy támogassák. Hallgasd meg a másikat, hallgasd meg újra meg újra fáradhatatlan szívvel-lélekkel! Vannak, akik tönkremennek abban, hogy sohasem találkoztak senkivel, aki annyira becsülte és szerette volna őket, hogy meghallgassa mondanivalójukat.
-
Nem kell mindig válaszolni a kérdésekre. Néha a hallgatás a válasz. Sőt! A hallgatás néha többet mond, mint a beszéd. Ha például egy fiú megkérdezi egy lánytól, hogy szeretsz-e, és a lány rámosolyog, az többet jelenthet, mintha ötször eldarálná, hogy: imádlak! Persze, ha komoran lehajtja a fejét vagy félrepislog, az is jelent valamit.
Nógrádi Gábor