Ugrás a tartalomra
Nem lehet csak úgy felelőtlenül magára hagyni egy nőt egy kisgyerekkel, még akkor se, ha ő közben rátalált az igazira.
Kapcsolódó idézetek
-
Senki nem lehet annyira egyedül, mint aki a gyerekével marad magára.
Tony Parsons
-
Egy anya dolga nem mindig az, hogy támaszt nyújtson a gyerekének, hanem hogy megtalálja a megfelelő embert, akire támaszkodhat.
-
Találkoztam egy olyan emberrel, aki betölti az életemet, sőt aki nemcsak betölti, hanem meg is koronázta ezt azzal, hogy két gyönyörû gyermeknek adott életet. És én azóta erre rendkívüli módon vigyázok. Ezt nem lehet kiérdemelni. Ez vagy megadatik kegyként, vagy éppenséggel nem adatik meg. Egyetlen dolgot lehet csinálni, tisztában lenni vele, hogy milyen kincs az, amit kaptunk, és megpróbálni méltónak lenni hozzá.
Darvas Iván
-
Ha eljön az idő, egyetlen nőt sem lehet saját lelkiismerete ellen fordítani, csak akkor, ha valahol legbelül ő maga is akarja.
Tad Williams
-
Az igazi asszony egy-lélek, egy-test az urával; késsel se lehet a szívét elválasztani az ura szívétől!
Gárdonyi Géza
-
Nem kell elveszítened magadból a lányt ahhoz, hogy nő lehess.
-
Igazán Nőnek lenni csak egy igazán Férfi mellett lehet.
Müller Péter
-
Egy igazi édesanya kiáll a gyermeke mellett, tûnjön bármilyen bizarrnak is a helyzet.
Jodi Lynn Picoult
-
Nem lehet egy gyereket a világra hozni csak azért, hogy beletartsd valakinek a hátába, és követelőzz, és abban bízz, hogy egyszer csak megváltozik, és megbocsátja neked, hogy apává tetted.
Sándor Erzsi
-
Soha ne felejtsük el: nincs boldog gyermek, ha nincs boldog anyuka. És nincs boldog anyuka, ha nincs boldog nő.
Leitner Olga