Ugrás a tartalomra
Nem mi változtattuk meg az ünnepet, és ő sem változott volna magától. Üzleti érdekek alakították át, s mert ettől meg szétfoszlott varázsa, cukormázat parancsoltak rá, hogy kaszálhassanak.
Kapcsolódó idézetek
-
Elhatalmasodtak boldog emlékei, és megsemmisítették, amit józansága már-már felépített. Az ész hiába küzd az ilyen emlékekkel; szigorú próbálkozásai csak erősítik varázsukat.
Stendhal
-
Nem érte be azzal, hogy szépen nyújtsák át neki a pirítóst meg a vajat, azt akarta, hogy az ember szívét-lelkét is kitárja előtte, hadd nézegesse kedvére.
Agatha Christie
-
Önkéntelenül a lány keze után nyúlt, mert meg akarta érinteni ezt a káprázatot, ezt az ujjai közt szétmálló boldogságot és varázst, amit a lány jelentett neki.
-
De a furcsa, megszállott vágyakozás már nem lángolt a lelkében: azt végleg kioltotta a félelem és veszteség fájdalma. Úgy érezte magát, mint akit pofonnal ébresztettek fel álmából.
Joanne Kathleen Rowling
-
Barátságuk kicsit olyan volt, mint a lágy karamella: könnyen deformálta valamilyen külső tényező, de a lényege ettől nem változott.
-
Valami bámulatba ejtő, váratlan tettet szeretett volna véghezvinni - valami jót, hogy mindenki gyengédebb legyen hozzá, vagy rosszat, hogy mindenki rettegjen tőle. De sem jót, sem rosszat nem tudott kigondolni.
Makszim Gorkij
-
A hatalom akarása váltotta fel az igazságosság akarását; kezdetben úgy tett, mintha egy volna vele, majd számûzte, jó messzire, a történelem végére, amikor a Földön már nem lesz semmi, amin uralkodni lehetne.
Albert Camus
-
A szenteste különleges. Utána már szertefoszlik a varázs, és beköszönt a lehangoltság.
Joanne Harris
-
Ennyi csalódás után nem tud már több hitet vinni a meginduló barátságba, kihunyt benne a temperamentum, úrrá lett rajta a sötéten látás. Kifosztották. Lassankint loptak ki belőle mosolyt, humort, életörömet, bizalmat.
Muráti Lili
-
A pénzéért udvariasságot kapott, kiszolgálták, nem volt, amit meg ne vehetett volna. Csak életet nem tudott venni a pénzén, se nyugalmat a lelkének.
Mika Waltari