Ugrás a tartalomra
Nem számít, mit írnak a gyászjelentésedbe, mivel nem leszel itt, hogy elolvasd. Az újság elhalványul, a papírt bezúzzák. A nyom, amit magad mögött hagysz, mélyebb kell legyen. A nyom, amit magad mögött hagysz, egy másik ember lelkén kell legyen.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem.
Freddie Mercury
-
Ma az emberek azt várják el, ha valaki gyászol, azt mutassa a külvilág felé. Járjon feketében, zárkózzon be évekig, a szomszéd lássa őt kisírt szemekkel. De a gyász nem egy produkció, amit meg kell mutatni. A gyász egyedül az enyém. Az én döntésem, hogyan élem meg, és sikerül-e túljutnom rajta.
-
Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.
-
A gyász egy nagyon intim dolog. Ahányan vagyunk, annyiféle. Ahhoz senkinek semmi köze, hogy te mikor és hogyan akarod elmondani vagy nem elmondani.
D. Tóth Kriszta
-
Én nem törődöm az elnyomott és fölszabadult okokkal, a tudattalan és tudatelőttes jelképekkel. Nem óhajtom magam fölboncolgatni, amíg élek. Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos. (...) Halálommal pedig teljesen semmisüljön meg, mint valami fölbontatlan levél. Hidd el, ez többet ér minden tudásnál.
Kosztolányi Dezső
-
Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot.
Margaret Eleanor Atwood
-
Aki meghal, az megszûnik létezni. Nincs, tehát megszólíthatatlan. A hamu elszáll a széllel, a lélek nem bolyong negyvenkilenc napig, nem jár közöttünk, nem figyeli, mennyire hiányzik és kinek. Néha mégis előfordul, hogy a test és a vér eltûntével itt marad valaki. Írónak kell hozzá lenni.
Németh Gábor
-
A gyászt meg kell élni. Meg kell élni, hagyni kell, hogy fájjon, de azt nem, hogy felemésszen.
Kollár Betti
-
A gyász nem az az időszak, amikor a megjelenésünkkel kellene foglalkoznunk. A gyásznak nem lehet része az effajta megítélés. Mindenkinek meg kell engedni, hogy úgy gyászoljon, ahogy a legjobb neki. Ezzel a gyászolóknak kedvezünk.
Amy Harmon
-
Amikor valaki eltûnik az életedből, és nem lehet visszacsinálni, hogy újra láthasd, hogy elmondhasd neki azokat a dolgokat, amiket akartál, (...) foghatsz papírt és ceruzát, és írhatsz egy levelet. Ez lehet végtelen hosszú vagy csupán egy szó. Leírod, hogy milyen ember volt. Csak amit érzel. Aztán ahelyett, hogy összehajtanád, meggyújtod, és a füstjét elviszi a szél, és a füsttel együtt a benned lévő fájdalmat is.