Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem utasítom el eleve azt a gondolatot, hogy a végtelen világegyetem valamely pontján létezhet élet, de ha az ember rossz szándékú ûrlényekre mutogat anélkül, hogy az állítását bizonyítékokkal is alátámasztaná, akkor ennyi erővel kísérteteket, Isten kezét vagy ármányos föld alatti manókat is előrángathatna a hajuknál fogva.

💍 Feleség 🙏 Szerénység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkûek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem. Albert Einstein
  2. Nem kell sírkamra vagy szellemjárta ház ahhoz, hogy az embert kísértse valami. Az elme útjai a valós helyeken túlra vezetnek. Emily Dickinson
  3. Az élet jóval különösebb eseteket produkál, mint amilyeneket az emberi elme képes kitalálni. Mi még csak elképzelni sem tudjuk azokat a dolgokat, melyek a lét köznapi banalitásai csupán. Ha most kézen fogva kirepülhetnénk ezen az ablakon, és kedvünkre szálldoshatnánk e felett a hatalmas város felett, kissé felemelhetnénk a házak tetejét, hogy bekukucskáljunk, és meglessük a lakók életének furcsaságait, a szokatlan egybeeséseket, a terveket és a félreértéseket, az események fantasztikus láncolatát, mely nemzedékeken át húzódik, és a legelképesztőbb eredményekhez vezet, akkor, barátom, az összes kiagyalt történet minden sablonjával és előre sejthető végkifejletével együtt ócska és lapos fércmûnek tûnne csupán. Arthur Conan Doyle
  4. Az ember, ha úgy adódik, nem riad vissza a legszörnyûbb bûnöktől sem. Képzeljen el egy olyan világot, ahol ez nem így van, ahol az erőszak nem szül új erőszakot, ahol az újságokat nem háború és erőszak tölti meg! Nos, egy ilyen világ csak akkor lehetséges, ha az ember megszûnik emberinek lenni.
  5. Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást. William Somerset Maugham
  6. Nem lesz vége a világnak, ha nem élnek benne többé emberek (...). Inkább azt mondanám, ellenkezőleg. Nagyon is jót tenne a világnak.
  7. Előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni bennünket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy - sajnos, vagy istennek hála - sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Jón Kalman Stefánsson
  8. A tudományos álláspont tiszteletben tartja az egyén hitét, de nem veszi komolyan a vallás állításait. Ha nem így lenne, akkor nem távoli világokban keresnénk az élet és az intelligencia nyomait, hanem itt a Földön próbálnánk meg az angyalokat vagy a sátánt felkutatni, megkísérelnénk felvenni a kapcsolatot a Mindenhatóval, illetve vizsgálnánk a lélek halál utáni sorsát. De nem tesszük. Nem véletlenül. Boldogkői Zsolt
  9. Hiszek a szellemekben. Õk kísértenek bennünket, ők azok, akik magunkra hagytak minket. Életem során sokszor éreztem úgy, hogy itt vannak körülöttem, hogy figyelnek, tanúságot tesznek akkor is, ha erről az élők nem is vesznek tudomást, ha egyáltalán nem érdekli őket a jelenlétük.
  10. A világot játszva és táncolva teremtő Isten képe az ember mitikus képzeletének alkotása. Ennek ellenére lehetséges, hogy a világmindenség valamilyen fontos tulajdonságára utal. Az univerzum örök és hûvös közönyösségére például. Vagy arra a nemes harmóniára, amely az élet görcsein s gyötrelmein túl létünk mélyén ragyog. Lehet, hogy azt a földöntúli szabadságot és derût villantja föl, amelyre annyira vágyunk, s amely olyannyira hiányzik mindennapi életünkből. Lehet, az az üzenet rejlik benne, hogy csak akkor érhetjük el, s élhetjük át ezt a szabadságot, ha ki tudunk kapcsolódni a túlélésért és a hatalomért folyó gyilkos küzdelemből. Hankiss Elemér
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat