Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem vezet jóra, ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy már végeztünk az élettel. Valahányszor úgy érezzük, hogy a történetünk már befejeződött, a sors rögtön készen áll, hogy megtréfáljon: új lapra fordítja életünk könyvét, és egy egészen más fejezetet mutat meg nekünk.

Lucy Maud Montgomery
👰 Menyasszony 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Épp amikor azt gondolnád, hogy valamit biztosan fogsz a kezedben, az darabokra hullik, és mindent elölről kell kezdened. És amikor azt hiszed, hogy az életednek már vége van, akkor egyszer csak újrakezdődik, és kapsz egy új esélyt. Talán ezért érdemes élni.
  2. Az életben semmi sem végérvényes. Néha balra lépünk egyet, aztán meg jobbra, becsukunk magunk mögött egy ajtót, majd kinyitunk egy másikat, és természetesen azt hisszük, hogy csak előre tudunk haladni. Valójában pedig visszakerülhetünk hasonló helyzetekbe, így lehetőséget kapunk dönteni, újrakezdeni, akar azzal is, akivel már elvágtuk a szálakat.
  3. Az élet, amit addig ismertünk, képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szöknek szárba. Fontos karrierek vettetnek sutba. Egy rég elvesztett remény éledhet újjá. Mégis, legyünk hálásak minden fordulatért, amit az élet hoz elénk, mert túl hamar eljön a nap, ahonnan már nincs több fordulat.
  4. Ha az életben meglátunk egy lehetőséget, meg kell ragadnunk. Legyen az reménység, egy esély, hogy bizonyíthassuk, mit érünk. Vagy egy jó alkalom, hogy megmutassuk egy gyermeknek a helyes utat. De néha, mikor a sors hívására válaszolunk, fogalmunk sincs, hogy milyen lehetőség vár ránk.
  5. Az életünk egy hosszú könyv, lassan forgatjuk lapjait, és mindig csak előre nézünk, vajon mit hoz a titokzatos következő fejezet? Ha eljutunk a könyv utolsó oldalához, minden titok feltárul előttünk, nem érdekes többé. Kevés regényt akarunk az utolsó oldal után még egyszer végigolvasni, legfeljebb lapozgatunk benne, egyes fejezeteit, egyes részleteit kívánjuk újra átélni. De a részlet nem az egész, nem a teljes valóság. Öröm és bánat, mint a világosság és az árnyék, nyomon követik egymást. G. Hajnóczy Rózsa
  6. A sors olykor kegyetlen, egy pillanat, aztán vége, odalesz egy élet. De a sors olykor kegyes pillanatokat is ad nekünk, hihetetlen, mély pillanatokat, amiket közösen tölthetünk. Olyan véletleneket, amitől az ember már hinni kezd.
  7. A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz. Darren Shan
  8. Nem lehet egyszerûen magunk mögött hagyni a múltat, nem lehet egyszerûen becsapni az ajtót a hátunk mögött. Mert valamikor visszatér a sors és teljes hévvel kinyitja.
  9. Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
  10. Néha az az érzésem, hogy az életet ugyanúgy kapjuk kölcsön, mint egy regényt a kölcsönkönyvtárból. Ha érdekes és izgalmas, hamar végigolvassuk, és bosszant, hogy már a végére jutottunk, és vissza kell adnunk. De ha unalmas és szürke, akkor örülünk, ha végigkínlódtunk, végigrágódtunk rajta. Van, aki egyszerûen megunja, és még mielőtt végigolvasná, odavágja: nem kell!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat