Ugrás a tartalomra
Nem volt már számomra a házasság egyéb, mint a leves közös szürcsölése, a közös törülköző és az a rossz szokás, hogy a házastársak egyike mindig későbben vagy korábban oltja el éjszaka a villanyt, mint ahogy a másik szeretné.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasság olyan, mint a forró fürdővíz, mire megszokjuk, már nem is olyan forró.
Beniczkyné Bajza Lenke
-
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
-
Ha már semmi sincsen, ami közös volna kettejükben, legalább ez legyen: az unalom; minden nemesebb hivatás, felsőbbrendû kötelesség hiánya; a tudat, hogy nem vár rájuk semmi egyéb, csak a mindennapos, lealacsonyító megszokás, a magány vigasztalansága!
Francois Mauriac
-
A legtöbb házasság előbb-utóbb csupán kötelességgé és megszokássá válik.
-
Az élmények mind sok feszültséget okoznak, és ha két ember együtt él, ez mindkét irányba áramlik. Azt hiszem, ez egyszerre jó és rossz a házasságban. Jó, mert van hol kiadnunk a napi feszültséget, és rossz, mert arra zúdítjuk, akit szeretünk.
Nicholas Sparks
-
Hazugság mélyhûtve mindenütt, nekem mindig ezek a megrohadt kapcsolatok jutottak eszembe a szóról, hogy házasság, és libabőrös lettem, mintha villa csikorgott volna a tányéron, hogy csak ez a lepra kerüljön el engem életfogytiglan, a házasság, mert nincs undorítóbb, mint amikor két különnemû ember, már nem tud becsavarodni egymástól, mégis össze vannak drótozva, mert házasságlevelük van, közös lakásuk van, közös szerzeményeik vannak. Az én életemben ilyen kényszerhelyzet ne legyen, sohase legyen!
Szilvási Lajos
-
Holnap a rokonaim, szolgáim és mindenféle elintéznivaló vesznek majd ostrom alá. Hiányozni fognak nekem az önző, kettesben töltött, a kollektíva elől rejtett órák. De így megy ez a házasságban. A házasság felét azoknak adjuk, akiknek nincs érdekeltségük az ágyunkban.
Catherynne M. Valente
-
Egy házasság elromlása manapság olyan mindennapos esemény, hogy az okokról kérdezni rosszabb, mint udvariatlanság: egyenesen naivitás.
-
A házasság akkor ér véget, amikor a házasságkötő felek egyenrangúsága megszûnik és valamelyik átveszi az irányítást. Ez az a hiba, amit sohasem szabad elkövetni. Mindenki csak magáért gondolkozhat, tervezhet, szervezhet. Minden egyébből baj és veszekedés lesz. Vagy rabszolgaság.
-
A kezdetektől fogva házasok vagyunk. Ez már csak így van, amikor megöregszik az ember. Megszûnik az őelőtte létezett idő.
Fredrik Backman