Ugrás a tartalomra
Nemcsak az az igazság, hogy megcsókoltunk egy nőt, hanem az is, hogy titokban vágyakoztunk rá, s meg akartuk csókolni. Sokszor maga a nő a hazugság, és a vágy az igazság.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor az ember nőkről beszél, úgy fogalmaz, mintha a szerelem és a vágy két különálló dolog lenne - s a nők, akik gyakran szeretnek minket s esetenként kívánnak, ugyanezt az elmeszüleményt követik. A helyzet az, hogy a dolog ugyanaz, csupán különböző szempontok szerint.
Gene Wolfe
-
Mindenben hazudhat az ember. Mindenbe belophat valami valótlant és hamisat. A szeretetet is mímelheti. (...) Ám a vágyakozásban az ember nem manipulálható. Az ember önmaga vágya.
Anselm Grün
-
A vágyat gyakorta összetévesztik a szerelemmel. Az igazat megvallva, nem lehet megmondani, mi a különbség a kettő között. Mindenki saját maga fogalmazza meg, mit ért szerelem alatt - ez az érzés éppen olyan sokféle, mint maguk az emberek.
-
Ha a férfi vágyakozik egy nő után, de szerelmének tárgya észre sem veszi őt, vagy éppen a férfi nem véteti észre magát, az nem igazi szerelem. Az csupán vágyakozás valami ismeretlen szépség után. A másikban egészen addig azt szeretjük, akit látni óhajtanánk magunk mellett, míg meg nem ismerjük, hogy önmagáért szerethessük. Nem mellette, hanem vele kell élnünk!
Sheenard Anthony
-
Behálóznak minket a hazugságok. Van, hogy segíteni akarunk velük a szeretteinken. Van, hogy magunkat akarjuk becsapni.
-
Van egy bizonyos pillanat, amikor meg lehet csókolni egy nőt. Ilyenkor a tekintete bizakodóvá, kissé sebezhetővé válik. Hallod saját magad, ahogy értelmetlen butaságokat fecsegsz, majd hirtelen megérzed a vonzást, azt a másféle érzést. Az árnyékokból szövetségesek lesznek.
Chris Greenhalgh
-
Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is.
-
Egy csók, ami kívülről csóknak tûnik, valójában sok minden lehet: árulás, erőszak, manipuláció, kényszer, hazugság, szerelem, lehet halál is, és lehet élet.
Tisza Kata
-
Ha csókot nem álmodnék soha a leány, ha egy hajnalnak szörnyû szépsége nem lopná ajkára a legédesebb csókot, nem vágyakoznék egyikőtök sem a valóság csókjai után, s mindnyájatok forrónak, kábítónak érezné azokat a szerelmes csókokat, amelyeket a nappal világossága ad ajkaitokra. De az álmodott csók marad az igazi, annak mézédessége tesz keserûvé annyi mást, annak tüze tesz hideggé oly sokat: az álom csókjából születnek a vágyak, az ad szárnyat a léleknek, hogy fönn repüljön az édes érzések szép országában, mialatt a valóság lenn csúszik a föld porában, miként a vakondok.
-
Sokszor ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amelyekről azt hisszük, megadják nekünk mindazt, amire vágyunk, de ezek a dolgok valójában megakadályoznak minket abban, hogy megkapjuk mindazt, amire igazán vágyunk. Ha vágysz a szeretetre, és azt hiszed, hogy szükséged van valakire vagy valamire, hogy szeretetet érezhess, akkor önmagad gátolod abban, hogy igazán érezd azt a szeretetet, ami valójában te magad vagy.
Kyle Cease