Nézted-e már a csillagok millióját? Láttál-e már túl szépségük csodáján? Nézted-e már a Holdat? Láttál-e már túl ezüstös ragyogásán? Érezted-e már, hogy e sok millió fénylő testvér hogy szereti egymást? Hallottad-e már a Hold sóvárgását szeretője, a Nap után? Kiről csók helyett fényt lopott? Érezted-e már, hogy mindened oly kicsi, s minden oly nagy? Érezted-e már, hogy ők oly sokan együtt, s te oly rengetegen egyedül vagy?

Kapcsolódó idézetek

1. Láttam a holdat, a napot az égen, Láttam a könnyeket az Õ szemében, Láttam az arcát, ahogyan elrohant, Lassan megértettem miért boldogtalan. Edda
2. A csillagokat bámulom. Olyan rengetegen vannak. (...) Hiába ragyognak azonban annyira közel egymáshoz az apró fénypontok, pontosan tudom, hogy fényévekre vannak egymástól. (...) Olyan messze léteznek egymástól, hogy nem érezhetik a társaik melegét, pedig mindannyiukat lángoló anyag alkotta. Pontosan ez a csillagok titka (...). Végső soron egyedül vagyunk. Nem számít, hogy milyen közelinek tûnsz, senki más nem érinthet meg.
3. Melletted millió ember nézi, hogy hova lép. Nagyon szépek, mégsem élnek. Vannak, de ez nem elég, Szívük mélyén sötétség van a szivárvány helyén. Te olyan más vagy: nagyon vártad, hogy jöjjön érted a fény.
4. Néha kinézek az ablakon, és hosszan szemlélem a csillagokat. Ilyenkor egy idő múlva azt gondolom, hogy a dolgoknak talán nem is az az igazi értelmük, amit mi tulajdonítunk nekik. Engem nem érdekel, milyen távolságra van tőlem a Nap meg a Hold. Nekem az teljesen mindegy. Beérem annyival, hogy láthatom és szerethetem őket. És ilyenkor az a különös érzés fog el, hogy nevetni van kedvem, amikor mások sírnak, és sírni mikor nevetnek!
5. Mielőtt megismertelek, (...) az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek. Stephenie Meyer
6. A csillagok bizony érdekelnek, s ha egyedül vagyok, szeretem is őket, hiszen személyes ismerőseim is vannak közöttük, akik emlékeztetnek vidám estékre, szomorú éjszakákra, utakra és emberekre, akik már elmúltak, akiknek leszakadt a csillaguk. Igen, ha egyedül vagyok, mert társaságban nem lehet csillagokkal beszélgetni, annak pedig elmúlt már az ideje, hogy kéz a kézben, valakivel kettesben nézzem a csillogó égi csodákat. Fekete István
7. Arra gondolt, hogy hányszor gyötörte a szenvedély, hány és hány éjszakát forgolódott álmatlanul, várva egy telefonhívást, ami nem jött, hány romantikus hétvégét töltött el úgy, hogy a következő héten nem volt folytatás, hányszor nézegetett aggódó tekintettel mindenfelé egy-egy buliban, hányszor örült egy-egy hódításnak, ami az önbizalmát növelte, hányszor kínozta a magány, amikor szentül hitte, hogy egyik vagy másik barátnőjének a fiúja az egyetlen a világon, aki őt boldoggá tudná tenni. Mindez része volt a világának - és az általa ismert összes ember világának. Ez volt a szerelem, és az emberek az idők kezdete óta így keresték a Másik Felüket: szemekbe nézve, a csillogást és a vágyat kutatva. Paulo Coelho
8. Az a hullám, melyen megcsillan a Hold ezüstszínû fénye, vajon több-e azoknál, melyek belesimulnak a homályba? S vajon több vagyok-e másoknál, csak azért, mert valamim van, amit úgy kaptam? Liguori Szent Alfonz
9. Ki tudod találni, mennyire szeretlek? (...) Jobban szeretlek, mint az összes gyönyörû tájat, Amit kék madár lát onnan fentről, a magas égből. És sokkal jobban, mint az összes ragyogó csillagot, Amit látni lehet innen lentről, a fa alól.
10. Nézd, milyen szép az éjjel, Ránk köszönt csillagfénnyel, A Hold mily fényesen ragyog, És én oly boldog vagyok, Jöjj, ne félj, senki se lát, Bújj hozzám, ölelj át...! Cserháti Zsuzsa