Ugrás a tartalomra
Nincs egy meghatározott, mindent összezúzó pillanat, amikor rájössz, hogy a könyved beleállt a földbe. Csak ezer apró csalódás egymás tetejére halmozva, ahogy telnek a napok, és te összehasonlítgatod az eladásaidat más írók eredményeivel, miközben újra és újra megtekintheted ugyanazt a dedikált, senki által meg nem vett példányt, amikor benézel a közeli könyvesboltba. Csak a szép lassan elhaló, "nem olyan jók a számok, mint vártuk, de reméljük, még meglódulnak" témájú levelek jönnek a szerkesztődtől, aztán csak a nagy büdös kifürkészhetetlen semmi marad. Egyre növekszik benned a félelem és a kudarc érzete, amíg a keserûség elviselhetetlenné nem válik, amíg már ostobának nem érzed magad amiatt, hogy valaha is elhitted, író válhat belőled.
Kapcsolódó idézetek
-
A könyvkiadás malmai irdatlan lassan őrölnek. A kapuőrök hónapokig ülnek a kéziratokon, a találkozókat zárt ajtók mögött tartják, te meg majd` belehalsz az izgatottságba odakint. A könyvkiadásban simán előfordul, hogy hetekig nem hallasz új híreket, aztán egyszer csak álldogálsz a sorban a Starbucksban vagy a buszodra várva, és akkor pittyen a telefonod egy olyan e-mailt jelezve, ami örökre megváltoztatja az életed.
R. F. Kuang
-
Mivel a sikerek a mindennapokban mindig látványosabbak, mint a kudarcok, rendre túlbecsüljük saját esélyeinket a sikerre. (...) Nem látjuk be, milyen minimális a siker valószínûsége. Minden sikeres író mögött száz másikat találunk, akiknek a könyveit nem veszik. Õmögöttük további százat, akik nem tudtak kiadót találni a mûveiknek. És ezek mindegyike mögött ismét csak százak sorakoznak, fiókjukban befejezetlen kéziratukkal. Mi azonban csak a befutottakról hallunk, és rosszul ítéljük meg, mennyire kicsi is a valószínûsége az írói sikernek.
Rolf Dobelli
-
Eltölt a keserûség, és a veszteség szörnyûsége nap mint nap földhöz vág. A való élet pedig csak megy tovább. És idővel a veszteség normalizálódik, beépül a mindennapi életbe, és néhány év múltán azon kapod magad, hogy tulajdonképpen rendben vagy. Megváltoztál ugyan, de... de még mindig hallod az eltávozottak hangját, még mindig anekdotázol róluk, még mindig mindennap gondolsz rájuk.
Gayle Forman
-
Az írás magányos tevékenység. Sosem tudhatod, hogy amit alkotsz, értékes-e egyáltalán, és az első apró jelre, hogy lépéshátrányba kerültél az irodalom dzsungelében, máris száguldasz a kétségbeesés bugyrai felé. "Csak a saját szövegedre figyelj", tanácsolja mindenki. Ami rohadt nehéz, amikor mindenki más az arcodba nyomja a magáét.
R. F. Kuang
-
Az emberek csalódást okoznak. Ez rendben van. Nagyjából számítok is rá. De mi van, ha egy napon rájössz, hogy te vagy a kiábrándító?
-
Soha senki sem számít arra, hogy kirántják a lába alól a szőnyeget; az életünket megváltoztató események általában nem jelentik be önmagukat. Az ösztönök és az intuíciók segíthetnek, küldhetnek néhány figyelmeztető jelet, de még ezek sem tudnak felkészíteni arra, hogy gyökértelennek fogod érezni magad, amikor a sors a feje tetejére állítja a világodat. Ilyenkor düh, zavar, szomorúság és frusztráció keveredik össze az emberben - valahogy úgy, mint a fehér szemcsék a hógömb belsejében. Évekig eltart, hogy leülepedjen az érzelmi por, de te eközben sem állsz le, mindent elkövetsz annak érdekében, hogy keresztülláss a viharon.
Saul Hudson
-
A könyvkiadás malmai lassan őrölnek, aztán hirtelen meglódulnak. A legizgalmasabb pillanatok - árvereztetni, egyezkedni, tapogatózó telefonhívásokra válaszolni lehetséges jövőbeli szerkesztőktől, kiadót választani - szédítő örvények, de a maradék időben csak bámulod a mobilodat, és várod a híreket.
R. F. Kuang
-
Az ember általában frusztrálttá és csalódottá válik, ha nem látja, hogyan fog megvalósulni az álma. Sőt, kételkedni kezd. A kétely pedig újabb csalódottságot szül. Fogd hát a kételyeid, és változtasd hitté.
-
Minden film, minden regény azt sugallja, hogy várjunk az igazira… Van, hogy csak a cél lebeg a szemünk előtt, és nem vesszük észre a jeleket. Összetévesztjük az érdeklődést a közönnyel. A komolyat a komolytalannal. Persze az is előfordulhat, hogy nem jól végződik a dolog. Lehet, hogy egyedül maradsz… Nehéz lesz, de lassan rájössz, hol szúrtad el, és újrakezded. Megkönnyebbülsz, mert tudod, hogy valami jobb vár rád. És ez a történet is jól végződik, hiszen továbbléptél. Van még egy eset: ha a sorozatos visszautasítások, a hiába várt telefonok, a rosszul értelmezett jelek, a kínos helyzetek, a hatalmas káosz ellenére… soha, egyetlen percre sem adod fel a reményt.
-
Könyvet írni olyan, mint az ultrafutás. Vannak benne emelkedők, melyek igencsak próbára tesznek, és elakadások, amikor semmi nem látszik olyan nehéznek, mint a soron következő lépés. Máskor szinte erőfeszítés nélkül suhan az ember, és ilyenkor azt hiszi, most már mindig így lesz.
Scott Jurek