Ugrás a tartalomra
Noha az emberszabásúak története több millió évre tekint vissza, fajunk mindössze kétszázezer éve tûnt fel a színen, az igazán modern ember pedig csak 2004-ben, a Facebook megjelenésével érkezett meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Az állatvilág része vagyunk, de míg az elmúlt 6,5 millió év alatt a csimpánz lényegében változatlan maradt, addig az ember közösséget alkotó lényként Emberré vált.
Csányi Vilmos
-
Mi, emberek hosszú utat jártunk be. Nem csak jelenlegi formánkban, Homo sapiensként, hanem az élet hosszú, szakadatlan láncolatának részeként is, amely a különböző korokon át a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Örökítőanyagunk egy része régebbi, mint az ősi kőzet, amelyen járunk.
Marcus Rosenlund
-
Néhány százezer évvel ezelőtt csak állatok és növények voltak a világon, ember nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól mûködött, még jobban, mint az emberrel együtt. De a nagy veszély abban rejlik, hogy fajunk kipusztítja magát, és még sok más élőlényt is magával ránt, és ez már erkölcstelen!
Konrad Lorenz
-
Több millió éves evolúció alakított minket úgy, hogy egy közösség tagjaként éljünk és gondolkozzunk. S csupán 2 évszázad alatt elidegenedett egyénekké váltunk! Semmi sem bizonyítja jobban a kultúra elképesztő erejét.
Yuval Noah Harari
-
Az ember csak ember marad, bárhol éljen is. A külszín alatt igen kevés változás történt lényében és a lényegen, amióta hatmillió évvel ezelőtt a tyrannoszaurusz elől egy hegyhasadékba, a barlangba bebújt.
Edgar Rice Burroughs
-
Ha a Föld 4,5 milliárd éves létét 24 órába sûrítenénk, ez a 10 000 éves szakasz csak egy másodperc töredéke lenne, és körülbelül fél percet létezett volna az ember a Földön. Ez nem nagyobb, mint földi léptékkel egy kiürült falu.
-
Ha az ember elér egy bizonyos kort - úgy tizennégy éves kora körül, többnyire az idő tájt, amikor az emberi faj két fele elköveti azt a hibát, hogy felfedezze a másikat -, nos, az idő akkor kezd el valóságos idő lenni. A valóságosan valóságos idő. Nem olyan hosszú, mint annak előtte, és nem olyan kurta, mint amilyen majd lesz.
Stephen King
-
Az idő természetét leginkább a változásban tudjuk megragadni. Minden változik, minden öregszik. Aki megszületik, az meg is hal. Az élőlények egyszer csak megöregszenek. Még a kövek is kopnak, még a négy és fél milliárd éves Föld is rendkívüli mértékben megváltozott. A változás jelenségének köszönhetően, az idő képzetét is képesek vagyunk megérteni.
Margherita Hack
-
Az emberiség történetében még soha nem volt olyan árva az ember, mint most, időszámításunk második évezredének végén. A rosszul értelmezett egyéni szabadság és az evilágiakba való belemerülés következtében korunk embere roppantul elmagányosodott. Elanyátlanodott! Árva lett! Ebből az elesettségéből pedig emberi erő felemelni őt már nem tudja.
-
A látvány az új évezred szimbóluma lehetne: egy ember a digitális megváltás útján, rendkívül közeli rokonságban az első emberszabásúval, akit a tûz fénye nyûgözött le hasonlóképpen. Csodáljuk azt, ami bármikor elpusztíthat minket.