Ugrás a tartalomra
Noha Jasper nagyon félénk volt, a társaságában jobban érezte magát, mint bárkiében, akit eddig ismert. Egyike volt azon ritka személyeknek, akiknek a barátsága egyszerre áldás és öröm. Akik saját lelkük kristályfényében bevilágítják mások lelkének legsötétebb zugait, hogy legalább egy rövid ideig azok is tiszta, nemes fényben fürödjenek.
Kapcsolódó idézetek
-
A félelem nem gonosz. Felhívja a figyelmed a gyengéidre, és amint megismered ezeket, nem csak erősebbé, de kedvesebb emberré is válhatsz.
-
Úgy érezte, hogy a lelkében felragyogott a nap. Elijah volt az ő Napja, aki miatt értelmet nyert az élete. Aki mellett rácsodálkozhatott a világ szépségére és az emberi érzelmek sokszínûségére.
A. O. Esther
-
Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék.
Cecelia Ahern
-
Jó dolog, ha az embernek olyan barátai vannak, akik megértik, ha egyik pillanatban sírni támad kedve, a másikban nevetni.
Lois Lowry
-
Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan.
Szilvási Lajos
-
Nem félt a sötéttől. Attól félt, hogy az emberek mekkora kárt képesek okozni egymásnak akár sötétben, akár fényes nappal.
Dean Ray Koontz
-
Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak aznap este, de másnap, harmadnap... Minden - a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig - olyan újszerûen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem.
Nicholas Sparks
-
Jó, ha van valami, amibe mégis bízik az ember. Hiszen nem azért, mintha az segítene rajta. De mégis csak más az érzés. Nyugodtabbá teszi az embert.
-
Csodálatos dolog másokért élni. Nyugalmat ad, belső békét.
Angelina Jolie
-
Úgyszólván sebezhetetlen volt, gyûlölet, megvetés, irigység hiányzott belőle. S e hiány fegyverezte fel a páratlan képességgel, melynek birtokában akárkit, bárkit megértett vagy elfogadott.
Vavyan Fable