Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Olyan volt Kant, mint sok más ember: intellektuális kérdésekben szkeptikus volt, erkölcsi ügyekben azonban mélyen hitt azokban az alapelvekben, amelyeket még kicsi gyerekkorában szívott magába. Ez is illusztrálja, amit a pszichoanalitikusok olyannyira hangsúlyoznak újabban: az életünk legkorábbi szakaszaiban szerzett élményeink mérhetetlenül nagyobb hatással vannak ránk, mint a későbbiek.

Bertrand Russell
💍 Feleség 🪞 Önértékelés
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki. Ron Aharoni
  2. Gondolkodásmódunk, jellemünk már gyermekkorunkban kialakul, és ez rányomja bélyegét későbbi életünkre. A korai érzések, gondolatok belénk maródnak, velünk élnek. Bay Zoltán
  3. Mindannyian abban hiszünk, amiben a szüleink hittek. Az első pár esztendőben, amikor az elme még mindenre nyitott, teletömik mindennel, és az ember úgy gondolja, a felnőttek tudják, mi történik. Ezért gyenge és sebezhető. És ha később úgy dönt, nem kér a helyi mitológiából, akármi legyen is, annak ára van. A szülők rosszallása, a barátok megdöbbenése, kiközösítés. Olyan, hogy teljesen szabad társadalom, nem létezik. Jack McDevitt
  4. Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál. Douglas Adams
  5. Én kiskoromban szentül hittem, hogy a felnőttek mindenhatóak. Biztos voltam benne, hogy bármit el tudnak intézni. Föl sem merült bennem, hogy ne így lenne. Azt hittem, hogy ha felnő az ember, akkor automatikusan tudni fogja, hogy mi a teendő egy adott helyzetben. Ha tudtam volna, hogy az egész csak kétségbeesett improvizálás, nem sietek ennyire a felnövéssel. Bill Watterson
  6. Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek. Ruttkai Éva
  7. Az ember szépnek vagy csúnyának, okosnak vagy butának, érdekesnek vagy érdektelennek hiszi magát. Hihetünk abban, hogy hatással vagyunk másokra, vagy épp ellenkezőleg. (...) Az ember sok mindenben hihet, s ez a hit nagyban befolyásolja az életét.
  8. Mikor az ember fiatal, van egy elképzelése arról, milyen lesz majd idősebb korában. Hogy többé nem érez majd félelmet, és mindig tudni fogja, hogyan cselekedjen helyesen. (...) Aztán annyi idős lesz, amennyi én vagyok most, és rájön, hogy néhány értékes leckétől eltekintve ugyanúgy fél, és továbbra is rengeteg hibát elkövet. Végül is, mindannyian emberek vagyunk.
  9. Felnőttként úgy járunk más emberek között, hogy nemigen vizsgáljuk meg őket közelebbről, mivel azt nevelték belénk, hogy törődjünk a magunk dolgával. Egy idő után néha még azoknak az arckifejezésében, hangulatában és külsejében folyton bekövetkező változásokat sem követjük, akiket a legjobban ismerünk. Jean Piaget svájci pszichológus szerint gyerekként kis tudósok vagyunk, elméleteket gyártunk a világról, aztán próbára tesszük őket. Ha ez így van, akkor csupán azért csiszolgatjuk tudósi képességeinket, hogy később elhanyagoljuk őket. Ahogy érünk, megtanuljuk, hogy viselkednek az emberek, és végül már sokkal kevésbé figyelünk oda arra, hogy mit is csinálnak az adott pillanatban. Kinövünk a nézelődésből. A kíváncsi gyerek lenyûgözve bámulja az utcán sántikáló idegent: később megtanítják neki, hogy ezt nem illik.
  10. Nincs naivabb lény a cinikusnál. Mivel tiszta erőből hisz abban, hogy a világnak értelme van, és képtelen lemondani a gyermekkor sületlenségeiről, ezzel éppen ellentétes magatartást ölt fel. Muriel Barbery
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat