Öregkorban minden, az utazás is kényszerûség. Az ember nem valami felé utazik, hanem helyben jár, és azt hiszi, odébb jut, eltávolodik valamitől, amit nem szeret.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember lassan megöregszik, A jövőnél már fontosabb a múlt. Nem jön felénk, ami előttünk fekszik, Csak könyörtelen elmarad az út.
2. Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerûbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk. Jeffrey Eugenides
3. Régen - az ifjúság, a férfikor idejében - az utazás izgalmas pillanata a megérkezés volt: közelebb jutni az ismeretlenhez, a meglepőhöz, a kalandhoz, a változathoz. Öregkorban az utazás nagy pillanata a take off, az indulás: kilépni egyetlen lendülettel az öregség rutinjából, ez az "élmény". A megérkezés közömbös, hiszen mindenütt ugyanaz vár. Márai Sándor
4. Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága. Jász Attila
5. Sokan szeretnek utazni, de azok, akik nem szeretnek utazni, ezt valahogy így látják: az utazás nem csak maga az út, hanem az az idő is, amit az utazáson gondolkodva töltünk el, az út előtt és a hazatérés után egyaránt. Nem tudom, hogy a gondolkodni a megfelelő kifejezés-e. Megtörténhet, hogy elhessegeted az utazással kapcsolatos gondolatokat, de elkerülhetetlenül úgy érzed, hogy az utazás átitatott, beléd költözött, és együtt kell élned vele, már jóval azelőtt, hogy elindultál volna, és sokáig azután, hogy véget ért. Linn Ullmann
6. Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.
7. Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba. Wass Albert
8. Az öregkornak megvannak a saját borzalmai. Nem tudjuk már azt hinni, mint ifjabb korunkban, hogy elpusztíthatatlanok vagyunk és örökké fogunk élni. Túl sok barátunkat és családtagunkat láttuk már távozni. Kezdjük átélni az emberi test elkerülhetetlen törékenységét. (...) Magányos útról van szó, mely sehová sem visz. Robin Dunbar
9. Ha az ember egyszer rákapott az öregedés gondolatára, akkor nincs menekvés. Az élet hirtelen olyannak tûnik, mint a vakáció, amely félidőtől begyorsulva közeledik a vége felé. Helen Fielding
10. Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is, az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére el kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig. Murakami Haruki