Ostoba vagyok, csupán tárgyakra, tulajdonra vágyom. Az én szánalmas életemre. A szaros kis munkámra. A svéd bútoraimra. Még senkinek, egy léleknek se meséltem korábban erről. (...) Hát ilyen mélyre süllyedhet az ember.

Kapcsolódó idézetek

1. Rá kellett jönnöm, milyen minimális a szókincsem, nem tudom kifejezni azt a fájdalmat és felháborodást, amit éreztem. Szánalmas. Magam is tisztában voltam vele, milyen szánalmas vagyok. Kanehara Hitomi
2. Mit akarok, mire vágyom? Elmondom, ha megtalálom rá a szavam. De most nincsen, csak ott belül sajog minden. Juhász Magda
3. Azoknak az embereknek, akik bármi módon is fontosak nekem, szenvedést, magányt, betegséget, bántalmazást és méltatlanságot kívánok - kívánom, hogy ne legyen nekik ismeretlen a mélységes önmegvetés, az önmagukkal szembeni bizalmatlanság gyötrelmei, a legyőzöttek nyomorúsága: nem érzek részvétet irántuk, mert azt az egyetlent kívánom nekik, ami ma még bizonyítani képes, értékes-e valaki, vagy sem - hogy van-e tartásuk... Friedrich Nietzsche
4. Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül. Charles Bukowski
5. Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
6. Nem tudom elmondani, amit mondani akarok. Nincsenek megfelelő szavaim, amelyekkel széttörhetném ezt a borzalmas állapotot: a várakozást. (...) Megérintettél, felnyitottál, magadévá tettél. Féltékeny vagyok és őrjítően elhagyatott a némaságban. Az idő nem múlik. Egy helyben áll, de rossz helyen áll. Ingmar Bergman
7. Úgy szomjaztam a tisztaságra, mint a homok a vízre. Nem tudom, mikor rontottam el. Tartom befelé a tükröt és iszonyodom. Ez vagyok én! Oszlophoz kellene kötöznöm magamat, hogy megerősödjön a gerincem! Nagy István Attila
8. Az ember lényegében az, amit rejteget: halomnyi szánalmas kis titok. André Malraux
9. S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül... Tóth Árpád
10. A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen - bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (...) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni. Graham Greene