Ugrás a tartalomra
Öt-hatmillió éve a bioszféra még üde színfolt lehetett a bolygón a sokféle állattal meg növénnyel, amelyek között persze szép számmal akadtak mulatságosak, netán bolondosak is, (...), de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy tûnhetett, hogy megalapozott, tartós jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott fogaskerekei közé por, homok, autóroncsok, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos, enzimes mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. Mi történt? Semmi különös, csak megőrült egy csimpánz-méretû, a fák ágai között még teljesen kiegyensúlyozottan élő, derék majom.
Kapcsolódó idézetek
-
Néhány százezer évvel ezelőtt csak állatok és növények voltak a világon, ember nem, s a rendszer tagadhatatlanul jól mûködött, még jobban, mint az emberrel együtt. De a nagy veszély abban rejlik, hogy fajunk kipusztítja magát, és még sok más élőlényt is magával ránt, és ez már erkölcstelen!
Konrad Lorenz
-
Minden véget ér. És újrakezdődik. Minden alkalommal nulláról indulunk. Majmok vagyunk, szerszámokat készítünk, barlangokban lakunk, feltaláljuk a tüzet, a kereket, az autót, a számítógépet, végül olyan jármûveket is, amelyek nem képesek elhagyni a naprendszerünket, mielőtt újfent kioltanánk a saját életünket. Lehet, hogy ez a természet törvénye, hogy a fajunk pusztulásra van ítélve, valahányszor felüti a fejét, akár itt, akár más bolygókon. Hogy egyetlen faj sem válhat túl intelligenssé.
Maja Lunde
-
Ha egy fa kidől, a majmok szétszélednek. Ilyen az emberi természet.
-
Nem sokkal ezelőttig jelentéktelen állatok voltunk, valahol a tápláléklánc közepe táján. Aztán hirtelen felugrottunk a csúcsra. Talán túlságosan is hirtelen. Az oroszlánok, sasok és cápák évmilliókig fejlődtek, míg odakerültek. Ez a lassú tempó hagyott időt az ökoszisztémának fékek és egyensúlyok kifejlesztésére, nehogy a ragadozók túl nagy kárt okozzanak. (...) Az ember viszont olyan gyorsan ugrott a csúcsra, hogy az ökoszisztémának nem volt ideje alkalmazkodni. Sőt maguknak az embereknek sem sikerült. (...) Nézd csak meg a világ legnagyobb ragadozóit! Fenséges lények. Több millió évnyi uralkodás tette őket ilyen magabiztossá. A Sapiens viszont olyan, mint egy másodosztályú diktátor, aki folyton attól retteg, hogy elveszíti a hatalmát. (...) Ami pedig kétszer olyan kegyetlenné tesz minket. A háborúktól az ökológiai katasztrófákig minden csapás annak a következménye, hogy hirtelen ugrottunk a csúcsra.
Yuval Noah Harari
-
Otthon, a városban, szélcsendes, felhős napokon, amikor ujjnyi vastag koromréteg tapad a kocsikra, szörnyû látomásaim támadnak arról, hogy rövidesen megfulladunk. Meglehet, a túlélők utódai már védettek lesznek, feltéve, hogy az evolúció nem csak a patkányokat fogadja kegyeibe. Száz-kétszáz év, és az emberi szervezet átáll a tömény mérgek hasznosítására. Vagy elpusztul, s ez a valószínûbb.
Vavyan Fable
-
Közeli rokonaink, a gorillák, az orangutánok, a csimpánzok és a gibbonok mindig is nagyon jól elvoltak úgy, hogy csak nyers növényeket ettek, míg mi nemcsak hogy meleg ételeket készítünk, de mára, alig kétszáz év alatt, szinte teljesen elpusztítottuk ennek az egykor egészséges bolygónak a létfenntartó rendszerét - főleg azzal, hogy termodinamikai dáridót rendeztünk az ásványi energiahordozókkal.
Kurt Vonnegut
-
Minden életforma megváltoztatja az ökoszférát, már csak a puszta jelenlétével is, annál erősebben, minél nagyobb tömegben van jelen. Ez eddig rendben is van. Ugyanúgy jogunk van a létezéshez, mint az amőbáknak, a szardelláknak, a búbos bankáknak, a vízilovaknak vagy az annyira egyébként nem is gonosz farkasoknak. Felfaljuk egymást, mûködik az anyagcserénk, kiválasztunk, káros anyagokat bocsátunk a levegőbe. Az emberiség felszámolása, amelyről az ökoromantikusok azt gondolják, hogy visszaadná a természet egyensúlyát, semmin sem változtatna. A természet sohasem volt egyensúlyban. Milyennek kellene lennie egy ilyen egyensúlynak? Melyik földtörténeti korban volt ilyen egyensúly? A bolygónk története egymás kiszorításának a története. Nem arról van szó, hogy tûnjünk el és ne zavarjunk senkit. A továbbiakban is meg fogjuk változtatni a világot; állat- és növényfajok fognak kipusztulni miattunk, aztán egyszer majd mi magunk is kipusztulunk, talán azért, mert bizonyos tengeri baktériumok a légkörbe juttatnak valamit, amit nem tudunk elviselni. Ilyen az élet. Meg kell értenünk, hogy mi nem tudjuk tönkretenni a világot.
Frank Schätzing
-
Több milliárd évvel ezelőtt felrobbant csillagokból származó atomok száguldottak át az ûrön, és a Földön azóta újrahasznosítjuk őket. Kivéve az alkalmankénti üstökösöket, meteorokat és némi csillagközi port, pontosan ugyanazokat az atomokat használtuk fel újra és újra, amióta a Föld létrejött. Megesszük, megisszuk, belélegezzük őket, belőlük állunk. Pontosan ebben a pillanatban mindegyikünk atomokat cserél mindenki mással, és nemcsak egymással, de az állatokkal, a fákkal, a gombákkal, a humusszal.
Nathan Filer
-
Civilizációnk és hosszú távon persze egész fajunk a végéhez közeledik, és bár a többség nyilván úgy gondolja, hogy száz év múlva még él majd ember ezen a bolygón, és valamilyen formában három-ötszáz év is könnyen elképzelhető, legalábbis bizonyos régiókban, de ezer év? Tízezer? Nevetséges, miért is képzeljük? (...) És ez szabadságot ad nekünk. Vigaszt nyújt. Nincsenek környezeti problémák, nincs éghajlati válság, nem pusztul a Föld. Ami van, vagy volt, az csak egy emlősfaj, amely annyira elszaporodott, hogy végül összeomlást okozott az összes ökoszisztémában, amelytől az élete függött, ezáltal pedig kollektív öngyilkosságot követett el, és persze szomorú, hogy történetesen ehhez a bizonyos fajhoz tartozunk, de ez néhány millió év múlva, kozmikus vagy evolúciós szempontból teljesen lényegtelen lesz. Egyáltalán nem számít.
Jens Liljestrand
-
Ha azt vesszük, hogy az emberi természet alakulása, mentális finomulása évszázadokban, évezredekben mérhető, az a pár évtized, ami a rendszerváltozás óta itthon és szomszédainknál, de még tágabb térségeket is beleértve, új utakat nyitott meg, a történelemben teljesen jelentéktelen. Bárhol és bármelyik pillanatban megbomolhat a látszólagos egyensúly, ami aztán megrengeti a világot.
Bodor Ádám