Ugrás a tartalomra
Persze, persze - hogy az Úristen áldja meg a női szemet! Õk sose látnak se jóban, se rosszban mást, mint a kérdésnek azt az oldalát, amelyik először került eléjük.
Kapcsolódó idézetek
-
A nőknek soha nincs fölösleges imádójuk.
Móra Ferenc
-
A nők szemében mindig a szerelem az első.
Agatha Christie
-
Próbálja csak meg valaki jellemezni a tekintetük ragyogását: azt az olvadékony, bársonyos, édes fényt. Isten tudja, még mi mindent lehetne mondani a tekintetükről: kegyetlen is, lágy is, sőt olykor epedő vagy mint némelyek mondják: kéjes, vagy talán nem is, de ha igen, megejti a szívet, rezgésbe hozza a lelket, mint hegedûhúrt a vonó. Az ember egyszerûen nem talál rá szavakat - az emberi nem fele: az asszony - céda népség, semmi más.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták!
Mihail Bulgakov
-
Isten a hölgyet teremtvén,
Nem tévé hiába:
Hogy a földnek minden üdvét,
Tette nő karába.
Garay János
-
Aki igazán lát, az szeretettel lát, és annak a szava sohasem durva és sértő és megalázó és kegyetlen - hanem tapintatos. Bölcs és megértő.
Müller Péter
-
A nők olyan csodálatos megfigyelők. Mindent látnak, észreveszik az apró részleteket, amik nem tûnnek fel az embernek.
Agatha Christie
-
Ahányszor látlak, rám köszön az Isten,
hangjából érzem: semmi nincsen ingyen.
Hogyha kell majd, elé állok bátran,
általad én mindig a szebbik arcát láttam.
-
Isten nem az ember szemével néz, hanem sokkal élesebb, messzebb látó szemmel; nem úgy ítél, mint az emberek, hanem sokkal-sokkal bölcsebben.
Charlotte Bronte
-
Az asszonyi tekintetet semmi se kerüli el, akár a vércséét. Az asszonyok éles szemûek.
Anton Pavlovics Csehov