Ugrás a tartalomra
Piros és hófehér vértüek
A régi-régi dámák,
Kik bomoltak s kikért bomoltam.
S vén szivem most sírva játssza el
A szív örök komédiáját.
Kapcsolódó idézetek
-
Most már járom kálváriámat,
Volt arcok utánam köszönnek
S vén szívemre, míg botorkálok,
Kegyetlenül, gúnyosan jönnek
Új szerelmek s még fájóbb könnyek.
Ady Endre
-
Mindig a szívünk az áruló, az késztet sírásra, az temetteti el velünk barátainkat, mikor pedig jobb lenne továbbmenetelnünk. A szívünk miatt émelygünk éjszaka, és gyûlöljük azt, ki épp vagyunk. A szívünk énekli a régi dalokat, az hozza vissza a meleg napok emlékét.
Jeanette Winterson
-
Tudom, dobban még a szíve
Tudom, meghaltam már rég
De ha kínom megélné
Bizony rögtön elhinné
Bár rég nem élek már
Azt, hogy el nem sírtam minden könnyem még.
-
Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
mint az őr ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Babits Mihály
-
Maradjon szent talánynak Õ,
Maradjon mindig újnak.
Véres szivemre szomorún
A könnyek hullnak, hullnak.
Ady Endre
-
A sírás és a nevetés összemossa a korokat, egy fiatal nő éppen úgy zokog, mint egy idősebb, éppen csak a nagyon öregeket és a csecsemőket lehet elkülöníteni.
Tóth Krisztina
-
Az öreg ember mindig sóhajt és nyög. Olykor valóban megerőlteti magát, vagy fáj neki valami, de általában inkább csak megszokásból.
-
Sírjatok, szeretők: sír a Szerelem!
S tudjátok, miért? Mert hallgatnia kell,
hogy mindenünnen lányok jaja kel
s csurran szemükből fényes gyötrelem.
Dante Alighieri
-
És sokszor átkarollak csendesen,
Szivdobbanásaid busan lesem
És mig a tündérek körüldalolnak,
Én megsiratlak, mint egy rég-halottat.
Kosztolányi Dezső
-
A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
Az "örök" szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,
E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,
Az édes poharat bús számhoz közelítem.
Tóth Árpád