Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Piszok nehéz csak a pillanatnak élni. A természetemből adódóan mindig van bennem egy kis elégedetlenség, folyamatosan próbálok mindent kijavítani. Ha kielégítem egy vágyamat, úgy érzem, az csak olaj a tûzre, de erről szól az élet, nem? Végül is a vágy az élet motorja!

🐶 Kutya 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha úgy gondolom, hogy piszkosul-rohadtul igazságtalan az élet. Aztán meg rájövök, hogy nem. Egyszerûen csak azt adja, aminek épp jönnie kell. Amire megértünk. Sem többet, sem kevesebbet. Ugyanis lerakhatja eléd álmaid vágyát is, ha még nem jött el az ideje, ha még nem ért meg arra, hogy robbanjon, semmi sem fog történni, maximum pillanatok alatt tönkrevágod azt, amire olyannyira vágytál. Oravecz Nóra
  2. Mindenki csak egyszer él, és egyetlen élete van. Kizárólag saját élete iránt vannak kötelességei, egyébként senki és semmi iránt. De miből áll valójában az élet? Kívánságok és vágyak hosszú sorából. Lehet, hogy ezek sokszor csak képzelt kívánságok és vágyak, mégis egyes-egyedül az a fontos, hogy erősek. Az élet egyetlen értelme, hogy kíméletlenül teljesítsük ezeket a kívánságokat és vágyakat. Franz Werfel
  3. Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek. Ingmar Bergman
  4. Néha szeretném úgy venni a napot, ahogy jön. Enni, amikor éhes vagyok, aludni, mikor álmos vagyok, szeretni, amikor szerelmes vagyok. Sőt talán még dolgozni is egy kicsit, amikor kedvem van. Néha leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy csak lebegjek, vagy esetleg elmerüljek. Ingmar Bergman
  5. Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tûnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így mûködik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerûen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk. Leiner Laura
  6. Gondoltam: nem szabad addig nővel lennem, míg meg nem találtam az igazit. Addig csak mindig keresni. Csak próbálni. Nem olyan egyszerû, gondoltam, csak megkapni a nőt, hálni vele és megvan. Nem ilyen egyszerû az élet. Mert itt bent (...), itt bent is kell valami. Valami szó. Itt is maradni kell valaminek. Nyomának. Nem csak az kell, hogy az ember nemileg kielégüljön, hanem belül, a lelkének is kell valami. Az ember nem taposhatja a jobbik felét örökösen a sárba.
  7. Vannak dolgok az életben, amik félelemmel töltenek el. Ez természetes, nem? Csakhogy én ezeket a dolgokat nem fogadom el csak úgy. Mindent beleadok százszázalékosan, és addig megyek előre, ameddig bírok. Ami kell, elveszem, ami nem kell, azt nem. Én így élek. Ha valami nem jól sül el, majd akkor ott elgondolkozom, hogyan is tovább. Murakami Haruki
  8. Szép lakást akarok, meg bájos ruhákat, moziba akarok járni, a legjobb mobillal telefonálni, megszerezni a jogosítványt, utazgatni szerte a világon. Ezért dolgozom, és ezért kell kihoznom magamból a legtöbbet. És ha így fogom fel, a munka nem szórakozás? Ennek kéne motiválnia, de ehelyett csupán azon meditálok, hogy mire vágyom.
  9. A vágy nem más, mint mohóság az "egyre több" után. A vágy elégedetlenség, elégedetlenség azzal, ami van: a jelennel. Ezért az elégedettséget jövőbeni reményeidben kezded keresni. A ma üres, ezért csak a holnap reményei között tudsz élni. Reméled, hogy a holnap majd hoz valamit... Annak ellenére, hogy rengeteg holnap eljött és elmúlt már - és azt a valamit sosem hozta el -, te még mindig reménytelenül reménykedsz. Osho
  10. Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csakhogy későn jöttem rá. Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni. Alessandro Baricco
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat