Ugrás a tartalomra
Régen a vallás volt az úr s a tudomány a szolga, ma egymás mellett áll, de már az, hogy sok helyen a tudomány győz, mutatja ennek végleges győzelmét.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudomány mindig több és több területet vont el a vallástól, amiből kemény harcok fejlődtek, míg végre a vallás elismerte a tudomány fölényét. Ma már a vallás legkitûnőbb védelmezői is egyre azt hangoztatják, hogy a vallás nem áll ellentétben a tudománnyal, ez pedig annak az elismerése, hogy a határkérdésekben a tudományt kell elfogadni legfőbb bíróul. Ez az érv már nem a támadó, hanem a védekező vallásé!
Wilhelm Ostwald
-
A vallás és a tudomány konfliktusa elkerülhetetlen. A tudomány sikereit sokszor éppen a vallás ellenében éri el: a vallási dogma fenntartása pedig mindig a tudománnyal szemben történik.
Sam Harris
-
A vallás üldözte a tudományt mindenféle eszközzel s nem tudott győzni, a tudomány csak munkálkodik, de nem üldöz, s folyton győz.
-
A vallás egykor számos olyan kérdésre választ adott, amelyet azóta át kellett engednie a tudománynak. A tudomány diadalának és a vallás visszaszorulásának a folyamata szakadatlan, egyirányú és tökéletesen kiszámítható.
Sam Harris
-
A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői.
Martin Luther King
-
A tudomány és a vallás nem ellensége egymásnak, hanem szövetségese: két különböző nyelven mondják el ugyanazt a történetet, a szimmetria és egyensúly történetét... a mennyország és a pokol, az éjszaka és a nappal, a meleg és a hideg, Isten és a Sátán történetét.
Dan Brown
-
A vallás a mûveletlen ember tudománya, a tudomány a mûvelt ember vallása.
Szász Zoltán
-
Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
-
A tudomány az élet hite, s a vallás a meghalás tudománya.
Szász Zoltán
-
A küzdelem miszticizmus és tudomány közt nem zárult le, noha a mérleg serpenyője erősen a tudomány oldalára billent - minthogy egyre több jelenséget tudunk megmagyarázni, és egyre kevesebben elégszenek meg a misztikus magyarázattal. A miszticizmussal szembeni térhódítás: a felvilágosodás.
Benedek István