Ugrás a tartalomra
Régen (...) leginkább abban hitt az ember, ami láthatatlan volt a számára. Mára viszont a civilizációs eszközök jóvoltából tömérdek dolog vált előtte láthatóvá, pazar tálalásban, minden percben. Az emberiség zöme roppant hálás ezért az ajándékért. Közben eszébe se jut, hogy épp a rengeteg látvány takarja még inkább azt, amit érdemes volna látni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az évszázadok során a világ egyre tágasabbá vált körülöttünk. Egyre messzebbre látunk, jobban megértjük a világot, s nem győzünk csodálkozni, mennyire változatos, mennyivel tágasabb, mint azt képzeteink korlátozottsága miatt valaha is képzeltük.
Carlo Rovelli
-
Ma a legtöbb civilizált ember városlakó, vagy legalábbis városban végzi a munkáját. Mindennapi életükben szinte csak élettelen, főképpen ember alkotta dolgokkal találkoznak. Elfelejtették azonban, hogyan bánjanak mindazzal, ami él; ahol csak érintkezésbe kerülnek ilyenekkel, hihetetlenül rövidlátó módon kezelik, és megsemmisítenek mindent, amiből életünk táplálkozik. Mivel mindaz, amivel nap mint nap bánnak és amit fontosnak tartanak, emberi alkotás, mindent elkészíthetőnek tartanak.
Konrad Lorenz
-
Az emberi elmével (...) egy új lehetőség jött létre, a dolgok mögé való látás képessége.
Boldogkői Zsolt
-
Persze nem kis dolog rendkívüli események vagy jelenségek szemtanújának lenni. Az emlékek tárháza felejthetetlen eseményekkel bővül. Aztán mindehhez olyasmit is hozzá lehet csapni, ami igazából nem történt meg, de könnyen megeshetett volna. S végül az ember ezekben is hinni kezd.
-
Mérhetetlen áldásban részesültünk. Kiváltságosak vagyunk, és nem csak abban a tekintetben, hogy örömünket leljük a bolygónkban; lehetőséget kaptunk annak megértésére, miért van nyitva a szemünk, és miért látja abban a rövid időszakban, mielőtt örökre lezárulna, éppen azt, ami elé tárul. Úgy vélem, ebben rejlik a válasz azoknak a korlátolt gondolkodású zsugoriaknak, akik mindegyre azt firtatják, mi a tudomány haszna.
Richard Dawkins
-
A történelem előrehaladtával az ember egyre többet gondolt arra, ami nincs. És minél többet gondolt rá, annál kevésbé vette észre azt, ami van.
Roland Paulsen
-
Amit egykor igaznak hittünk, mára más lett. Jobban tesszük, ha elfelejtjük azt, ami volt a múltban, mert amit egykor lehetetlennek gondoltunk, vagy akár elképzelhetetlennek, az most mégis valóra válik.
-
Fene nagy jó dolgunkban mi, emberek elfelejtjük, hogy mennyi láthatatlan, megfoghatatlan érték van az életünkben. Hogy milyen csodák történnek velünk nap mint nap. Záporozik ránk az áldás, de észre sem vesszük. Szabadságunk és egészségünk észrevétlen táplálói életünknek. Fel sem tûnik, hogy nélkülük semminek nem lenne értelme. Mégis olyan természetességgel kezeljük őket, mintha születésünk pillanatában valaki ígéretet tett volna, hogy boldogságban, egészségben fogunk élni. Halálunkig.
-
Nem arról van szó, hogy az élet ne lenne tele csodákkal. Sokkal többről: az élet csodálatos, és aki megszûnik ezt magától értetődőnek venni, rögtön meg is látja.
Anthony de Mello
-
Nem mindenki tud látni: sokan az egész tárgynak vélik azt az oldalát, amelyet a véletlen mutat meg nekik.
Bernard le Bovier de Fontenelle