Rendesen idegenek előtt palástoljuk hibáinkat s személyiségünk jó oldalait fitogtat­juk, míg azokkal, kikhez a szív és vér legerő­sebb kötelékei fûznek, kíméletlenül éreztetjük változó kedélyhangulatunk minden szeszélyét, hibáink egész súlyát, hanyag magatartásunk kiábrándító hátrányait. Pedig mily édessé, nyájassá válnék a családi kör, ha mindenki ünnepi ruhában mutatná be egyéniségét, ha kölcsönös elnézés, egymás iránti tisztelet, szelídség és finomság uralkodnék a házinép között!

Kapcsolódó idézetek

1. Mint minden igazán fontos dolog, a személyes kapcsolatok is nagyon boldoggá tehetnek minket, amikor jól mûködnek, és nagyon boldogtalanná, amikor nem. Az emberek környezetünk legrugalmasabb, legváltozékonyabb részét képviselik. Ugyanaz az ember csodálatossá teheti a reggelünket és rémessé az esténket. Mivel annyira függünk mások szeretetétől és elismerésétől, érzékenyek vagyunk arra, hogyan bánnak velünk. Csíkszentmihályi Mihály
2. Az őszinteség közel hozza az embereket, főleg, ha hajlandóak vagyunk feltárni a másik előtt a gyengeségeinket. Ez alapvetően ellentmond az intuíciónknak, hiszen alapból úgy hisszük, hogy ha levesszük az álarcot, és kendőzetlenül megmutatjuk a másiknak személyiségünk kevésbé vonzó jegyeit, azzal elriasztjuk magunktól. Valóban az tûnik logikusnak, hogy az emberek akkor tartanának távolságot, ha fény derül a jellemhibáinkra és vétkeinkre. De a valóságban ennek épp az ellenkezője történik. Az emberek közelebb kerülnek hozzánk. A mi tökéletlenségünkben saját esendőségüket és emberi mivoltukat látják. Inkább megnyugtatóan hat rájuk, hogy nincsenek egyedül a saját kételyeikkel, félelmeikkel és gyengeségükkel. Anna Lembke
3. Van, hogy tovább megyek, mint ameddig kellene, és egy-egy vitában kimondok valamit, amit nem kellene. Olyankor elszégyellem magam, bocsánatot kérek (...), és emlékeztetem magam arra, hogy micsoda nagy szerencsénk van azokkal, akik körülöttünk vannak. Hogy ott vannak. Hajlamosak vagyunk evidenciának venni a jelenlétüket, pedig egyáltalán nem törvényszerû, hogy egy család, a maga defektjeivel és állandó hiányzóival, mégiscsak ennyire kerek egész legyen, mint a miénk. D. Tóth Kriszta
4. Mindig nagyon árulkodó az, ahogyan óvatlan pillanatokban, a ránk nehezedő nyomás hatására viselkedünk. A legtöbben egészen ügyesen tudjuk elfedni negatív oldalunkat normál körülmények között, még saját magunkkal is el tudjuk hitetni, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek vagyunk valójában. Ám a szoros kapcsolatok kiugrasztják a bokorból igazi énünket. Különösen igaz ez a házasságra.
5. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
6. A mások öröme és fájdalma mindig egy kicsit színház nekünk, páholyból nézzük, és nem gondolunk arra, hogy minket is néznek. Az érzések nemcsak belső erejükkel hatnak ránk, hanem még erősebben megnyilatkozásuk külsőségeivel is; ahhoz, hogy igazán együttérezhessünk valakivel, be kellene hunynunk a szemünket és bedugnunk a fülünket a csúnya hangok, vigyorgó arcok, ügyetlen mozdulatok, szerencsétlen pózok és ostoba megjegyzések elől. Heltai Jenő
7. Ijesztő feltárni az igazi énünket még a saját családunk előtt is, de miattuk kell a legkevésbé aggódnunk, mert feltétel nélkül szeretnek minket, elnézik a hibáinkat és hiányosságainkat, talán még ösztönöznek is, hogy megmutassuk valódi önmagunkat.
8. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe
9. Mindenki a szebbik arcát mutatja felénk, és ami csúf, azt gondosan eltakarja. Ne akarjunk hát más bőrébe bújni, mert már későn jövünk rá, hogy nem olyan kellemes. Nagyanyám emlegette mindig, ha másra voltam irigy: „Ha mindenki kivihetné a piacra egy csomagban az örömét és a bánatát, és mindenki belekukkanthatna kedve szerint a máséba, senki sem cserélne a másikkal.” Ne akarjunk hát olyan terhet a vállunkra venni, amibe nem látunk bele, még akkor sem, ha messziről olyan kívánatos! Ne vállaljunk fel olyan szerepet, ami nem nekünk való! Merjünk őszinték lenni, mert a hazug világban ehhez kell az igazi bátorság! Különbözni a többitől. Beismerni, hogy hazudtunk és vállalni, hogy többet nem csapjuk be magunkat. Nem szégyen bevallani, hogy nem tudok milliomos, sikeres, hatalmas lenni, de nem is akarok annak látszani. Boldog szeretnék lenni, ha lehet.
10. Az egyszerûség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.