Ugrás a tartalomra
Rendnek kell lenni a világban, az egyik ember erre születik, a másik meg arra, nem lehet minden ember egyenlő, ezt csak a délibábos eszû szociálisták gondolják, mert ha minden ember egyenlő lenne, akkor feje tetejére állana a világ, és a király a pöcegödörbe zuhanna, a koldus meg lekváros kalácsot zabálna a király trónszékében, (...) és a pék se sütne kenyeret, miért is sütne másokra, ha ő is egyenlő mindenkivel, és akkor azonnal eljönne a világvége a lovasokkal, úgy, ahogyan az meg vagyon írva, a Háborúval, az Éhínséggel, a Halállal és a Ragállyal.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ valamennyi erdejében nincsen két egyforma fa. És nincsen két egyforma ember. Az egyenlőség természetellenes elméletét a gyöngék, a törpék és a tehetetlenek találták ki abból a célból, hogy saját színvonalukra kényszerítsék az erőset, a nagyot és a tehetségeset. Kísérletezhetnek vele ezer évig, akkor sem sikerül. A nagyból csak úgy csinálhatnak alacsonyat, ha levágják a fejét.
Wass Albert
-
Milyen igazságtalan is az, hogy az emberek kasztokat találtak ki, és abba helyezték magukat. Pedig egyenlőnek születik, és mezítelen akkor mindenki. De egyáltalán nem egyenlő, amikor meghal. Vannak, akik a nyomornegyedekben magányosan, koszosan fagynak meg, másokat baldachinos ágyuk körül szolgák és orvosok hada kísér át az örökkévalóság küszöbén.
Halász Margit
-
Minden ember egyforma. (...) Meghal a koldus, de meghal a leghatalmasabb király is.
Gaál Mózes
-
Az élet igazságtalan, és nincs egyenlőség az emberek között. Egyesek szépek, mások csúnyák, egyesek jó családba születnek, mások szegények, egyesek fényes sikert érnek el, mások ismeretlenek maradnak, egyesek okosak, mások ostobák... Egész egyszerûen ilyen az élet.
Emmanuel Carrere
-
Az emberek nem egyenlők! Vannak, akik okosabbnak, szebbnek születnek. Vannak, akik szegény családban születnek, vagy akiknek gyenge a teste... születés, növekedés és tehetség, minden ember különböző! Az emberek azért születnek, hogy különbözzenek! Ezért harcolnak és versenyeznek egymással. A fejlődésnek hely kell. Az egyenlőtlenség nem rossz, az egyenlőség viszont önmagában veszedelem!
-
Az emberek közt az a gyenge, aki szegény, s ha könnyítünk sorsán, a fennálló rendet rúgjuk fel, a természettel kerülünk szembe, felborítjuk azt a kényes egyensúlyt, mely végtelenül finom rendszerének alapja. A társadalom szekerét a végzetes egyenlőség irányába tolnánk, nemtörődömségre, semmittevésre ösztönöznénk a szegényt, arra tanítanánk, hogy lopja meg a gazdagot, ha az netán nem volna hajlandó adakozni, s mindezt azzal érnénk el, hogy hozzászoktatnánk a munka nélkül szerzett jövedelemhez.
Donatien Alphonse Francois de Sade
-
Nem mindenki születik szabadnak és egyenlőnek, ahogy azt az Alkotmány mondja, de mindenkit egyformává idomítanak. Ha mindenki hasonmása a másiknak, akkor mindenki boldog, megelégedett, akkor nincs többé kiváló, akitől félni kell, vagy akihez a másikat mérni lehet.
Ray Douglas Bradbury
-
Nehezen elviselhető abban a tudatban élni, hogy a világ alapvetően nincs rendben, ezért az emberek hajlamosak arra, hogy mindazt, amit tapasztalnak, valamilyen módon igazságosnak tekintsék. (...) Az emberek a lottónyertesről azt tartják, hogy azért nyert, mert keményebben dolgozott a szelvényén, mint mások, akik nem nyertek! Ennek a logikának szomorú következménye, hogy a balszerencse, sőt a bûncselekmények áldozatairól viszont azt képzelik, hogy rászolgáltak sorsukra. Az igazságos világra vonatkozó elképzelés szerint az emberek azt kapják, amit megérdemelnek. A büntetés segít helyreállítani a világ rendjét, a megsértett rend helyreállítása lehetővé teszi a világ igazságosságára vonatkozó feltevés továbbmûködtetését az állandósult igazságtalanság közepette.
-
Az egyenlőség a legnagyobb badarság, amellyel valaha is megkísérelték elkábítani az emberi fajt. Mintha az emberek valóban egyenlőek volnának, vagy egyenlőek tudnának lenni! A lehetőségek egyenlőségéről beszélnek. De miért legyenek egyenlő lehetőségek, ha az emberek nem tudják kihasználni azokat? Az emberek egyenlőtleneknek születnek; mindegyiknek más a jelleme, életereje, esze; és ezt a különbséget a lehetőségeknek semmilyen egyenlősége sem szüntetheti meg. A nagy többség mélységesen ostoba. Miért kapjon egyenlő lehetőséget a hiszékeny, együgyû és bátortalanul gyönge tömeg a jellemes, értelmes, munkaszerető és erős kevesekkel?
William Somerset Maugham
-
Nem mindenki egyformán egyenlő, mert van, akinek egyszerûen nem sikerül az egyenlőség, érti, másmilyenre formálta az élet, irtó nagy pech, de gyakran megesik az emberrel, jó helyre kell születni, vagy ha nem, jól kell helyezkedni, nem ésszel, hanem érdekkel kell gondolkodni, ilyen egyszerû ez, minek cizellálni a logikával.
Finy Petra