S én szerettem saját vakságomat, vak őrületemet, mely, mikor már a szem rég észrevette, s az ész belátta, veszve, még akkor is azt mondta: nem lehet, azt súgta: lehetetlen, s bírt reményt látni a reménytelenben, és tudomásul venni képtelen volt, hogy véges, miről vélte, végtelen volt, s mikor varázsod már rég összetörted, téged vallott akkor is legkülönbnek.

Kapcsolódó idézetek

1. A sorsom eldőlt, így visszagondolva, akkor már tudhattam mindent, de én igyekeztem vak lenni, és abban hinni, aminek a belső hangom teljes határozottságával mondott ellent. Ilyen a valódi remény talán, vak és hamis, nem engedi láttatni az elkerülhetetlent.
2. Önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennéd tőlem, megvakítanál. Megvakítanád szívemet, lelkemet; arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet, a Világ szépségét. Vavyan Fable
3. Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni. Muráti Lili
4. Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem. Hermann Hesse
5. Én szerettem azt, akit nem szabad, És vártam arra, ami elmarad, És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt. De bevallom, nem lettem boldogabb, Ha elhittem érthetetlen dolgokat, S az igazság közben mindig olyan egyszerûen szólt. Zorán
6. Szédítő szemei voltak, akár a tenger hullámai, az ember minden vágya, hogy belevesse magát, aztán vagy a habok hátára kél, és elúszik a végtelenbe, vagy a mélybe ragadja az örvény, és vége! Laurell Kaye Hamilton
7. Akit szerettek, s többé nem szeretnek; Olyan az, mint a vak, ki egykor látott, Örök sötétjén gyötrőn megremeg a fény emléke.
8. A szerelem vak és süket és sőt néha bolond is, de időtlen is, és előbb vagy utóbb betoppan az életedbe.
9. Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten, Félni, hogy talán még igazság sincsen, Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge, Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre. És makacs reményem mégis, mégis hinni, Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi. És örülni tudni a nagy megnyugvásnak, A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak. Teller Ede
10. Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.