Ugrás a tartalomra
S mondhatnék többet vallomásnak:
Én gyermeknek, jónak születtem,
Csak az Élet lovalt be másnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Születésem előtt valami szörnyû, főbenjáró bûnt követhettem el. Születés által életre lettem ítélve.
Karinthy Frigyes
-
Hallomásból tudom, hogy megszülettem.
Életem azt pletykálja: meghalok.
- Valami más (aminek nevére se leltem)
biztosít: az is csak múló állapot.
Fodor Ákos
-
Nem én kértem, hogy megszülethessek, nem találtam senkit, aki szeretne, és mindig rossz döntéseket hoztam. Most döntsön az élet helyettem.
Paulo Coelho
-
Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába.
LGT
-
Én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha életükből kimaradt.
Szabó Magda
-
Számtalan viselkedés közül választhattam volna, de én (...) csak hagytam, hogy a sors döntsön helyettem.
Paulo Coelho
-
Életem névvel vállalom.
Akármit szólsz, utam folytatom.
Életem lehet rossz vagy jó,
Ez vagyok én: emberből való.
-
Arra ítéltek,
hogy ember legyek.
De embernek lenni -
vágy, hogy minden más lehessünk!
-
Kizökkent az idő; - ó kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
William Shakespeare
-
Szenvedni, szeretni, remélni születtem, remélek, szeretek és szenvedek! Életem története két sorban elfér: a szerelem éltet, s csak egy szerelmem van: TE!
Roger Martin du Gard