Ugrás a tartalomra
Saját tapasztalatomból tanultam meg, hogy az igazi boldogság forrása önmagunkban rejlik, s hogy az emberek nem tehetik igazán boldogtalanná azt, aki boldog akar lenni.
Kapcsolódó idézetek
-
A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.
Lev Tolsztoj
-
Szeretik azt mondani nekünk, hogy fontos igazat mondani, de tapasztalataim szerint a valódi boldogság forrása az, ha azt mondjuk az embereknek, amit hallani akarnak, ami általában messze nem ugyanaz...
Jeff Lindsay
-
Úgy a boldogság, mint a boldogtalanság forrása, sőt bizonyos mértékig a szerencséé is bennünk magunkban van.
-
Ha van valami, amit megtanultam arról, hogy milyen embernek lenni, akkor az az, hogy egyedül nem boldogulunk.
T. J. Klune
-
Az igazi boldogság titka: felismerni a boldogságot akkor, mikor az ember éppen megéli, s nem utólag visszavágyódni rá.
-
Az elégedettség forrása gondolkodásunkban rejlik, és aki az emberi természetre vonatkozó csekély ismereteinek köszönhetően úgy keresi boldogságát, hogy mindent meg akar változtatni, kivéve önmagát, reménytelen dologra pazarolja életét, mert csak megsokszorozza szenvedéseit, holott ezek megszüntetését kellene legfőbb céljának tekintenie.
Samuel Johnson
-
Akkor tartsd magadat boldognak, ha örömet önmagadból merítesz; midőn mind abban, amit az emberek kapkodnak, kívánnak, őrzenek, semmit sem találsz, amit nem mondom, hogy óhajtanál, de akarnál... akkor bírod a valódi jót, midőn belátandod, hogy: legboldogtalanabbak a boldogok.
Lucius Annaeus Seneca
-
A boldogság nem a dolgokban, hanem hajlamunkban rejlik; s attól vagyunk boldogok, hogy azt mondhatjuk magunkénak, amit mi szeretünk, nem pedig azt, amit mások vélnek szeretetre méltónak.
Francois de La Rochefoucauld
-
A valódi öröm belülről jön. Ha kívül keresed, azt jelenti, hogy magadat nem találod. (...) Jól akarom érezni magam, s ezért ide-oda kóborolok, fecsegek, szórakozok, hogy benső nyugtalanságomtól megszabaduljak.
Müller Péter
-
Az igazi boldogság nem abból fakad, ha magunkkal foglalkozunk, hanem abból, hogy átadjuk magunkat egy méltó célnak.
Helen Keller