Sajnálhatod a hímnős fajokat - kettős: tehát kettőzött magányukért, kik sosem tudják fölfogni, hogy az élet, - mert hisz meghalunk - a reménytelenül szeretett: egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság legmagasabb fokon szervezett formája a szeretet.

Kapcsolódó idézetek

1. Tudod, mi az, amit semmiképp sem tudok megérteni? Hogy két ember ennyire szeresse egymást, mint mi, és az egyiknek meg kell halnia. (...) Az embernek csak akkor lenne szabad meghalnia, ha egyedül van. Vagy ha gyûlöli a másikat. De nem akkor, ha szereti. Erich Maria Remarque
2. Bármennyire szerethetjük egymást, mindig egyedül vagyunk; ha szenved valaki, fájdalma csakis az övé, senki nem vállalhat belőle egyetlen parányi részecskét sem; az egyik ember szenvedésétől még nem érzik magukat rosszul a többiek, hiábavaló itt bármi nagy szeretet. Ezért menthetetlenül magányos az életünk. Dino Buzzati
3. Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat, oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat. József Attila
4. Azt akarod, hogy még szeretni tudjak? Add vissza hát a szerelem éveit, add vissza, ha bírod, szürkület idején a hajnalt. Kétszer köszönt be a halál: először akkor, amikor már nem szeretünk és nem szerettetünk. Ez a halál a legkegyetlenebb, semmi az, ha az élet vész el. Voltaire
5. Ez a gyász: jelenléted és hiányod. Hogy holtodban halálom szenvedem. Hogy szerelmemben mindkettőnk magányát. Hogy azt remélem, mi reménytelen. Beney Zsuzsa
6. Szeretni így is lehet. Tudni, hogy értelmetlen, mégis ápolgatni a kedves sajdulásokat, amiket mindig fel kell fedeznie, valahányszor meglátja, valahányszor eszébe jut. Szilvási Lajos
7. Akadnak néha nagy és erős érzések a világon. Azokba mindig sajnálat vegyül. Minél jobban szeretjük imádatunk tárgyát, annál inkább áldozatnak látjuk. A nő iránt való részvét némelyeknél túlcsap az értelem határain. Együttérzésük elérhetetlen körülmények közé helyezné a nőt, amilyenek nincsenek a világon, csak a képzeletünkben élnek, és még a levegőre is féltékenyek, amely körülveszi, még a természeti törvényekre is, még a születése előtt eltelt évezredekre is. Borisz Leonyidovics Paszternak
8. Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörûséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom. Anatole France
9. Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölne bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörû ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól. Nicholas Sparks
10. Nevetséges, hogy mennyi meggyőző okot találunk arra, hogy ne engedjük meg magunknak, hogy szeressük a másikat: félünk a szenvedéstől, attól, hogy egy napon majd elhagynak bennünket. Pedig mennyire szeretjük az életet, holott tudjuk, hogy egy napon elhagy bennünket. Marc Lévy