Ugrás a tartalomra
Semmi sem ajándék, kölcsön minden. Fülig úszom az adósságban. Kénytelen leszek magammal fizetni magamért, életért életet adni.
Kapcsolódó idézetek
-
Semmit sem adnak ingyen. Meg kell dolgozni mindenért, amink van. Egyfolytában gürizni kell, kavarni, és éhezni.
-
Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem:
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen:
mindenkinek adósa maradok.
Wass Albert
-
Kölcsön már nem adok. Vagy adok önszántamból, vagy nem adok. Annak semmi értelme, hogy kölcsönnek nevezzük, és majd várom, hogy visszafizetik. Úgysem fizetik vissza.
Vágó István
-
Az élet fura ajándék. Először túlbecsüljük, azt hisszük, örökké élni fogunk. Aztán alábecsüljük: rongyos, piszkos, túl rövid, majdhogynem eldobjuk magunktól. Végül rájövünk, hogy nem is ajándékba, csak kölcsönbe kaptuk. Akkor megpróbálunk rászolgálni a kölcsönbe kapott ajándékra.
Eric-Emmanuel Schmitt
-
Egymás nélkül nem tudunk többé élni.
Naponta földre sújt az iszonyat,
hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam
régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Faludy György
-
Kiáltanom kellene; és én nem bírok, az élet nem éri meg azt a fáradságot, amelybe a fenntartása kerül.
Georg Büchner
-
Arra készülök, hogy elhagyjam magam. Annyi mindent elhagytam már az életben, az nem lehet, hogy éppen magamat ne legyek képes elhagyni.
Tóth Krisztina
-
Abban a félreértésben élsz, hogy az élet az adósod. Kellemetlen meglepetések várnak rád.
-
Nincs vígaszom, nincs támaszom,
védelmet sem remélek,
gürcölnöm kell hát szüntelen,
hogy mégiscsak megéljek.
Robert Burns
-
Eláraszt a reménytelenség. Egyszerûen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.