Senki sem szenved igazságtalanul. Gyötrelmeink oka messzi múltunkban gyökeredzik. Küzdelmeink, vergődéseink, életünk keresztútja vezeklés, de egyszersmind megtisztulás is. Semmi sem fejleszti annyira a lelket, mint a lelki szenvedés, semmi sem tisztítja meg jobban az anyagiságtól, mint a testi gyötrelem. A szenvedés tehát a mi Mesterünk, épp ezért a legfőbb szerepet játssza életünkben mindaddig, míg lelkünk annyira meg nem világosodott, hogy nem szorul többé a kínok ostorára.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember arra törekszik, hogy azzá váljon, amiről úgy érzi, beteljesíti az életét, vagy arra vágyik, hogy mások elismerjék és elfogadják őt. De bármily keményen küzdünk ezekért a dolgokért, még ha meg is szerezzük, nem tudjuk megtartani. És ez okozza minden szenvedésünket. Eredetileg azonban e szenvedés nem létezik. Az egész az elménkből származik, úgy, ahogyan a forró útról felemelkedik a délibáb, és igazinak tûnik. Ha szenvedek valami miatt, és azután meghalok, a szenvedésem is eltûnik. Amikor ráébredünk arra, hogy a szenvedés az elménk terméke csupán, és nincs független létezése, akkor nincs többé szenvedés és gyötrelem.
2. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
3. Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene. Carl Gustav Jung
4. A szenvedés olyan állapot, amelyben az ember mindenkitől eltávolodik. Egyedül van. Ha kézbe vesszük a szenvedésünket, egészen úrrá leszünk rajta, és kijövünk belőle úgy, hogy kihozunk magunkkal valamit: ez győzelem, ennek van értelme. Nem üres kézzel jönni ki belőle... hiszen máskülönben minek járnánk meg a poklot? Szvetlana Alekszijevics
5. A testi javakba merült ember nem érzi az én-t. Sose mondja: "Én boldog vagyok. Nekem gyönyörûség az életem." Az én el van benne homályosodva, mint a gyémánt a szemétre került gyûrûben. Azért szenvedünk tehát akaratlanul vagy akarva, hogy a lelkünk tisztuljon, erősödjön. Gárdonyi Géza
6. A szenvedés a létezés nélkülözhetetlen része a születéstől a betegségeken át az öregségig. Ez (...) a szenvedés igazsága. Cserna-Szabó András
7. A nagy lélek olykor nem a fájdalomtól rémül meg, hanem attól, hogy elmúlik a fájdalom. Osztályrészünk ugyan nem a kimeríthetetlen boldogság, de a hosszú szenvedésünk legalább sorssá állna össze. Ám nem így történik, és egyszer legkeservesebb kínjaink is megszakadnak. Egy reggel, a reményvesztettség hosszú napjai után, elfojthatatlan életvágyunk jelzi, hogy minden véget ért, a szenvedésnek sincs több értelme, mint a boldogságnak. Albert Camus
8. A szenvedés gyakran annak az eredménye, hogy ellenállunk a tapasztalásainknak. Elégedetlenek vagyunk magunkkal, másokkal vagy egy adott helyzettel kapcsolatban, és azt kívánjuk, bárcsak másképp lenne. Amikor ellenállunk annak, ami van, rengeteg fizikai feszültséget hozunk létre a testünkben (mivel szembemegyünk a felmerülő helyzettel), és mentálisan kimerülünk (mivel megpróbáljuk megjavítani vagy megváltoztatni mindazt, ami felmerül).
9. Világosság nem a világ valóságának magunkból való kitakarítása révén támad bennünk, mai emberekben, hanem a hétköznapi világon át vezető, szenvedésekkel, vagyis tanulással kikövezett úton. Ha figyelmesen haladunk rajta, idővel mindennek a helyét megleljük. Helyet a rend teremt. (...) Akiben rend van, annak a lelkében mind több és több a hely. Kornis Mihály
10. Szenvedéseink tárgya: a hiány, valakinek vagy valaminek a hiánya. Vagy úgy, hogy volt, de most már nincs - akár elvesztettük, akár elvették - vagy úgy, hogy másoknak van, de nekem nincs. Minden szenvedésünk mögött a hiány, a nincs, a nemlét áll. Ezért van az, hogy a szenvedést megosztani nem lehet. Mert a hiányt, a nincset, a nemlétet nem lehet átadni, vagy átvenni. Mert nincs.