Ugrás a tartalomra
Õsidők óta küzdenek az emberek azért a meggyőződésért, hitért vagy illúzióért, hogy ahol ők vannak, ott van a világ közepe. Vagy akár azért, hogy ők maguk alkotják a világmindenség közepét. Ez az illúzió, ez a hit, ez a meggyőződés évezredeken át védte az embereket a félelem ellen, hogy az ismeretlen és veszélyes világban kell élniük.
Kapcsolódó idézetek
-
Amióta ember él a földön, mindig próbált hinni, reménykedni, mégis mindig bizonytalanságban élt. A küzdelem a bizonytalanságban a hitért, reményért, ez az emberélet. (...) Valahol minden embernek meg kell vívnia ezt a küzdelmet, akárhová jut is el, mert nem lehet szabadságot, biztonságot készen venni a közértben vagy importálni Japánból.
Karl Popper
-
A civilizáció is "mesterséges" világ, "képződmény", védőburok, amelyet álmokból és mítoszokból, gondolatokból és tudásból, értékekből és hitekből, tapasztalatokból és elképzelésekből szőtt az emberiség, és amellyel körülvette magát, hogy védekezzék egy idegen világ veszélyeivel, félelmeivel és szorongásaival szemben. Egy olyan világgal szemben, amelyben nemcsak fizikai túlélésért, hanem reményért és szabadságért, harmóniáért és az élet értelméért is küzdeni kell. És lehet.
Hankiss Elemér
-
Az idegen világ jelenlétét mindig érezték az emberek. Az ezzel kapcsolatos szorongás mindig ott lapult életük felszíne alatt. Az egyik lehetséges mód arra, hogy csökkentsék ezt a szorongást, az volt, hogy nyíltan szembenéztek vele. A különböző korok és civilizációk sokféleképpen kísérleteztek ezzel a konfrontációval. Általában nagy szerepük volt ebben a rítusoknak és ceremóniáknak. És nagy szerepük volt a héroszoknak, akik a veszélyes kalandok során felkutatták és legyőzték az ismeretlen világ szörnyeit.
Hankiss Elemér
-
Az illúziók a jövőbelátás illúziójából erednek: az emberek hitekre és meggyőződésekre akasztják az életüket.
Ungvári Tamás
-
Az emberek évszázadokon át mindig arra vágytak, hogy tudják, vagy legalább elképzelésük legyen földi létezésük kezdő- és végcéljáról. Azért jelent meg a vallás, hogy kielégítse eme szükségletüket, és megvilágítsa azt a kapcsolatot, ami összeköt minden embert, mint testvéreket, akiknek egy a közös eredetük, élet feladatuk és végcéljuk.
Giuseppe Mazzini
-
Az emberekben helye van a hitnek, a meggyőződésnek, nem élhet ezek nélkül. Az ember szüntelenül kutat valami után, amivel a benne lévő ûrt kitöltheti.
Bor Ambrus
-
Az emberek többsége illúziók között éli az életét.
-
A biztonság illúzió, és az illúziók azért vannak, hogy fenntartsák őket. Ellenkező esetben az életet senki sem tudná elviselni.
-
Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ mûködését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket.
Krekó Péter
-
Sokszor az emberek azért küzdenek a legelszántabban, hogy megőrizzenek egy illúziót, és azokat ítélik el, akik megkérdőjelezik azt.
Michael John Moorcock