Sírok én is, siratgatom Boldogságom; hiába, Nem fog az már újra nyílni, Mint a jázmin virága. Ha látnátok, mikor könnyem Az arcomon lepereg, Tudom, hogy megsajnálnátok, Gonosz nyelvû emberek.

Kapcsolódó idézetek

1. Fáj a szívem, sír a szemem Teéretted, drága kincsem. Kő volna is, meghasadna; Virág volna, elhervadna.
2. Elszorul a szívem, A mikor azt látom, Hogy az, ki olyan volt, Mint egy tündérálom, Elfonnyad, megfakul Mint a letört rózsa, A szirmait elhullatja. Szerteszéjjel szórja! Ambrozovics Dezső
3. Te tönkretettél engem, kitépted érző keblemből a szívet, mely csak érted vert, mely soha nem szûnik meg érted verni, míg agyamat tudom, s míg eszemben egy csepp vér kering! De nem átkozlak... Menj utadon, néked tán még öröm-virág is nyílik azon, nekem is nyílik virág: a sír-virág! Rudnyánszky Gyula
4. Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, Oh, de megátkoznád csalfa hûtlenséged! Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: Letûnt boldogságom sötét fejfájára. Ady Endre
5. S könnyek fakadnak szemeimből, Kicsordulnak, patakzanak; Ajkamra jőnek, egyre jőnek, Kitörnek a panaszszavak. S mikorra szívem összeroskad, Mikorra könnyem mind kihull: Többé nem érzek semmit - semmit Az élet fájdalmaibul.
6. Valami kinzó bánat ül rajtam, Mintha egész föld ülne szívemen - S szinte tudatlan suttogja ajkam: Elment - s nem látom tán sohasem. Gyóni Géza
7. Mint csudálkoznak kisírt szemeimen? Nem tudják, a boldogok! mi szorongat belől, mi fojt el sokszor, mint ha a levegő kiapadt volna körültem... Híjamat érzem, egy része szívemnek nincs betöltve... Én mindenhez olyan jó vagyok, és engem senki sem szeret! Szeretetlenség! a te hideged kínzóbb az elkárhoztak kénköveinél! Kármán József
8. Ah, a szív is úgy nyilik meg, Mint sötétben a szemek. Boldogságban zárva tartja Rózsaszínü ajtaját, Az örömnek gazdag árja, Hogy ne fojtsa el lakát; Búban, kínban, szenvedésben Titkos mélyeit kitárja, Hogy, ha még van, a reménynek Elfogadja sugarát. Vörösmarty Mihály
9. Harmat ragyog a virágon. Csak most ne Lopódzék egy gyáva könnycsepp szemembe! Amit érzek, rejtse tőle s amit érez, tőlem el, Áthatatlan fátyolával szemen, arcom minden jel. Vándorbotom nehéz volna, s nekünk nehéz az élet, Hogyha tudná, mint imádom és ha tudnám, hogy szeret. Kemény Zsigmond
10. Az égre nézek fel, rád gondolok újra, Az arcodat is látom, bár kicsit megfakulva. Az arcomat elfordítom, a karjaimat bezárom, És ordítom a világnak: ez nem lehet csak álom! Most mégis felébredek, és könnyes szemmel nézem, Hogy összetörted azt, amit irántad érzek.